Pesti Srácok

Nézőpont: A liberálisok feltörésével megszűnhet a néppárti-szocialista többség az EP-ben

Nézőpont: A liberálisok feltörésével megszűnhet a néppárti-szocialista többség az EP-ben

A 2019-es európai parlamenti (EP) választások eredményeként megszűnhet a néppárti-szocialista "nagykoalíció", a két párt 50 százalék feletti mandátumaránya az EP-ben - közölte a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója egy pénteki budapesti szakmai rendezvényen. A választás várható nyertesei a liberálisok lesznek, akik a jelenlegi 68-ról 109-re növelhetik mandátumaik számát. Elemzők szerint most először esély nyílik egy összeurópai kampányra, hiszen az egyik fő téma a migráció lehet mint összeurópai ügy. A kampány két főszereplője és egyben ellenpólusa lehet Emmanuel Macron francia elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök

Nagy Dániel annak a kutatásnak az eredményét ismertette, amelynek keretében az intézet az uniós tagállamok közvélemény-kutatási, illetve választási eredményei alapján becslést készített az EP-mandátumok várható eloszlására. Eszerint a 2019-es választás két nagy vesztese a két legnagyobb formáció, az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja lesz.

-mondta a Nézőpont kutatási igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a választás várható nyertesei a liberálisok lesznek, akik a jelenlegi 68-ról 109-re növelhetik mandátumaik számát. Ugyancsak számítani lehet a szélsőbaloldali, illetve a szélsőjobboldali formációk erősödésére, miközben a britek kiválásával jelentősen csökken az Európai Konzervatívok és Reformerek súlya.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá Nagy Dániel. Úgy vélekedett, hogy most először esély nyílik egy összeurópai kampányra, hiszen az egyik fő téma a migráció lehet mint összeurópai ügy.

-mondta Nagy Dániel.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője a fórumon úgy vélekedett, a 2019-ben megalakuló néppárti frakcióban 5 százalékos arányával komoly súlya lesz a Fidesz-KDNP-nek. Annál is inkább, mert Orbán Viktor, pártja magyarországi választási eredményével, a migráció kérdését előtérbe állító kampányával a siker receptjét kínálja a néppárt számára.

-mondta Mráz Ágoston Sámuel.

Surján László, az Európai Parlament korábbi alelnöke arról beszélt, amennyiben a Nézőpont által előrejelzett eredmény születik, hosszú egyeztetésre kell számítani. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban Orbán Viktor európai szinten is jelentős politikussá vált, hiszen ő a legláthatóbb képviselője a Macronnal szemben álló politikának.

-fűzte hozzá Surján László.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.