Pesti Srácok

Szigorú bevándorlási törvényt sürget a német munkaügyi hivatal vezetője

Szigorú bevándorlási törvényt sürget a német munkaügyi hivatal vezetője

Szigorú törvényt kell alkotni Németországban az Európai Unión (EU-) kívülről érkező munkavállalók bevándorlásáról, hogy csak a képzett munkaerő áramoljék be az országba - hangsúlyozta a német szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.

Detlef Scheele a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a munkanélküliséget nem lehet teljes mértékben felszámolni, a többi között azért, mert mindig lesznek vállalatok, amelyek csődbe mennek és dolgozóik átmenetileg állás nélkül maradnak, azonban a teljes foglalkoztatottság, vagyis a 3 százalék alatti munkanélküliségi ráta megvalósítható Németországban. A BA legutóbbi, áprilisi jelentése szerint a munkanélküliségi ráta 5,3 százalékos, 0,2 százalékponttal mérséklődött márciushoz képest, a regisztrált munkanélküliek száma pedig 74 ezer fővel 2,384 millióra csökkent a 82 millió lakosú országban.

A munkanélküliek számával kapcsolatban Detlef Scheele elmondta, hogy a hivatal most az úgynevezett hosszú távú munkanélküliek - a legkevesebb 12 hónapja állás nélkül lévők - számának csökkentésére összepontosít.A közkeletű vélekedéssel szemben ezeknek az embereknek a legnagyobb része megtalálhatja a helyét a munkaerőpiacon, a 850 ezer fő közül csupán 100-200 ezren vannak, akiket életkoruk, egészségi állapotuk vagy képzettségük miatt nem lehet elhelyezni - mondta.

Kiemelte, hogy

PestiSracok facebook image

és ezt nem lehet fedezni az EU-s társállamokból érkező bevándorlás révén. Ezért mindenképpen meg kell alkotni egy törvényt az EU-n kívülről származó munkavállalók bevándorlásáról. Azonban

- mondta a BA vezetője. A szabályozásnak tartalmaznia kell azt, hogy csak olyan emberek jöhetnek, akik tanultak külföldön németül, és tudásukat nyelvvizsgával bizonyítják, és a képzettségüket tanúsító okleveleiket is a Németországba költözés előtt kell honosítaniuk. További fontos feltétel, hogy a bevándorlók rendelkezzenek kötelező érvényű állásajánlattal egy német cégtől arról - mondta Detlev Scheele.

Kiemelte, hogy ellenzi a pontrendszer alapú szabályozást, amelynek révén konkrét állásajánlat nélkül is ki lehet adni a munkavállalási engedélyt. Mint mondta, az olyan klasszikus bevándorlási célpontok, mint Kanada és Ausztrália is egyre inkább azt a megoldást alkalmazzák, hogy a jelentkezőknek a munkavállalási engedély megszerzéséhez bizonyítaniuk kell, hogy lesz állásuk az adott országban. A német kormánypártok koalíciós szerződése szerint a 2021-ig tartó ciklusban kidolgoznak egy törvényt az EU-n kívüli képzett munkavállalók bevándorlásáról. Angela Merkel kancellár a héten egy nyilatkozatában azt mondta, hogy az ügy - amely teljes mértékben független a menekültügyi rendszertől - sürgős, és a jogszabály várhatóan a ciklus első felében elkészül.

MTI; Fotó: Spiegel Online

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.