Pesti Srácok

Több ezer embert véd a családi csődvédelem intézménye

Több ezer embert véd a családi csődvédelem intézménye

Ezer fölé emelkedett a családi csődvédelmi eljárások száma –írta hétfői számában a Magyar Idők. A 2015 vége óta élő szabályrendszer az érintett ezer adós mellett ötszáz adóstárs, háromszáz más kötelezett és nyolcszáz családtag oltalmáról is gondoskodik.

Mint a Magyar Idők az Igazságügyi Minisztériumtól megtudta, május 3-ig összesen 1225 adósságrendezési eljárást kezdeményeztek az érintettek, az eljárások közül 1046 jelenleg is zajlik. A folyamatban lévő procedúrák 2723 embernek nyújtanak védelmet. A cikk felidézi, hogy a magáncsőd iránt kezdetben nagy volt az érdeklődés, a csatlakozók száma azonban nem indult gyorsan növekedésnek: 2015 novemberéig, vagyis az első pár hónapban százötven eljárást kezdeményeztek a pénzügyi nehézségből kiutat keresők, 2016 tavaszán háromszázhetven procedúra szerepelt a nyilvántartásban, az ötszázat 2016 őszén lépte túl az eljárások száma. Az ügymennyiség az azóta eltelt időszakban kétszereződött meg. Korábban több érintett is felvetette, hogy az eljárást folyamatosan egyszerűsíteni kell, a bonyolult adminisztráció ugyanis elriaszthat egyes érdeklődőket. Ezzel kapcsolatban az igazságügyi tárca a lap kérdésére most azt közölte: a Családi Csődvédelmi Szolgálat folyamatosan gyűjti és elemzi mindazokat a gyakorlati tapasztalatokat, amelyek az eddigi eljárásokban felvetődtek, és amelyek a jogszabály esetleges módosításakor érdemi támpontokat adhatnak.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.