Pesti Srácok

A konszolidáció éveit követően megnyílt a növekedés lehetősége a kkv szektor megerősítésée

A konszolidáció éveit követően megnyílt a növekedés lehetősége a kkv szektor megerősítésée

Rég nem látott lehetőséget kínálnak a következő évek a középvállalkozások fejlesztésére, a nano-, mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésére, ehhez pedig a piacok és az állam közös fellépése tudja kialakítani a versenyképesség erősítéséhez szükséges kereteket - mondta a Magyar Időknek Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A lap csütörtöki számában Krisán kiemelte: a cégmérethez illeszkedő finanszírozás jelenti most a szektor egyik legnagyobb kihívását. Hozzátette: a válságkezelés, majd a konszolidáció éveit követően megnyílt a növekedés lehetősége, a nano-, mikro-, kis- és középvállalkozói réteg megerősítésére, az úgynevezett vállalkozói középosztály létrehozására, és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Nemzeti Bank nemrégiben elkészült javaslatcsomagjában lévő elemek közül több a következő években a vállalkozói réteg megerősítését szolgálhatja.

Krisán hangsúlyozta: a fejlesztésekhez, a versenyképesség növeléséhez, a hatékonyság javulásához és a piacképességhez forrásokra van szükség, amelyekből kialakítható a bankképesség és növelhető a termelékenység. A forrásokhoz pedig a négy pénzügyi eszköz valamelyike jöhet szóba: tőke, hitel, pályázat vagy garancia.

Nagyvonalú számítások szerint a piacon akár húszezermilliárd forint szabad forrás is lehet, de a vállalkozások bankképességének hiánya, a cégek sok évtized alatt kialakult alultőkésítettsége és a növekvő, de még mindig óvatos hitelezés miatt ez nem jut át tömegesen a piaci szereplőkhöz, illetve kevés cég fér bele a banki hitelezhetőségi kategóriákba.

PestiSracok facebook image

A kkv-szektor szereplőinek feltőkésítése jó megoldás lehetne a korlátok enyhítésére. Jelenleg véglegesítenek egy ezt támogató programjavaslatot, amely a KAVOSZ által menedzselt Széchenyi-kártya program fő elemeit használva tőkeágon próbálja a vállalkozásokat erősíteni.

"Kiemelkedően fontos és támogatandó gazdaságpolitikai törekvés az adminisztrációs terhek csökkentése" - hangsúlyozta a KAVOSZ vezérigazgatója. Kedvező irány, hogy a bevallásokat a jövőben a cégek számára is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítené el. Emellett szükség lenne az adórendszer egyszerűsítésére és a túlburjánzó bürokratikus terhek leszorítására, ami elsősorban a működést egyszerűsítené, egyben javítaná a vállalkozói közösség hangulatát.

Magyarországon nagyjából hétszázezer mikro- és kisvállalkozás működik, a középvállalatok száma ötezerre tehető, míg a nagyoké csupán néhány száz. A kkv-szektorba tartozó cégek adják a GDP 55 százalékát, valamint a foglalkoztatás legnagyobb részét, 75 százalékát. Krisán László kiemelte, nem lehet és nem is kell minden egyes vállalkozást támogatni, de kiemelten fontos a termelésben, az innovációban és az exportban fejlődési potenciállal bíró cégeket komolyan segíteni.

Magyar Idők, Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.