Pesti Srácok

A magyar hatóságok által körözött embercsempészt fogtak el Athénban

A magyar hatóságok által körözött embercsempészt fogtak el Athénban

Egy a magyar rendőrség által körözött szír állampolgárságú embercsempészt fogtak el a görög hatóságok Athénban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján. A férfit azzal gyanúsítják, hogy segítette egy olyan embercsempész-hálózat tevékenységét, amely Magyarországról 48 alkalommal juttatott migránsokat Nyugat-Európába - tartalmazza a közlemény.

Az álnevet használó szír állampolgár kiadatása a vele szemben indult görögországi büntetőeljárások lefolytatását követően történhet meg. A tájékoztatás szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) büntetőeljárást folytat üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés szervezésének és irányításának megalapozott gyanúja miatt egy iraki állampolgár és magyar társai ellen. A bűnszervezet vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy 2015-ben és 2016-ban szervezőként legalább 48 alkalommal nyújtott segítséget ahhoz, hogy a magyar befogadóállomásokon elhelyezett illegális migránsokat magyar taxisok egy budapesti hotelbe, majd onnan főként marokkói, egyiptomi és iraki származású sofőrök Ausztrián és Szlovákián keresztül Nyugat-Európába szállítsák. A nyomozás során felvetődött, hogy a bűnszervezetben aktív szerepet töltött be egy szír férfi, aki egy konkrét szállítás megszervezésével nyújtott segítséget a bandának. A szír gyanúsított Magyarországot elhagyta, ezért az NNI európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. Miután felmerült, hogy a körözött férfi Görögországban tartózkodik, a magyar nyomozók az Europol Embercsempészés Elleni Központjának támogatásával felvették a kapcsolatot a görög rendőrséggel. Mindennek eredményeként a görög rendőrök június 12-én Athénban elfogták a férfit, akinél hamis személyi igazolványokat, útleveleket, vízumokat, vezetői engedélyeket és tartózkodási engedélyeket találtak - olvasható a közleményben. A férfit az Europol kiemelt jelentőségű célszemélyként tartotta számon, mint a 2015-2016-os migrációs válság idején több uniós tagállamban is ismert, embercsempészetben nemzetközi szinten aktív szervezőt.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.