Pesti Srácok

A NAV közleményben hangsúlyozza: A diákmunka is adóköteles

A NAV közleményben hangsúlyozza: A diákmunka is adóköteles

Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is, néhány foglalkoztatási formát kivéve - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi-, heti-, napi-, illetve órabérben vagy teljesítménybérben, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi 8 órás foglalkoztatásnál havonta bruttó 138 000 forint - jelezte az adóhatóság.

Hangsúlyozták, a nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szak- vagy középiskolába járnak - ismerteti a NAV. A hivatal tájékoztatása szerint a munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele, vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a NAV-nál tudja igényelni a 18T34-es nyomtatványon. A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, az "Adatbázisok" rovatban, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél ugyanis kockázatos munkába állni - írják a közleményben.

A NAV emlékeztet, a személyi jövedelemadó mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó jövedelméből. Ha munkaviszonyban, vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie, amelyet szintén a munkáltató von le. A foglalkoztatónak az adóévi összes jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania 2019. január 31-ig, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez.

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött - alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó - munkaszerződéshez, amely csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony alapján létrejött biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi-, heti-, napi-, illetve órabérben vagy teljesítménybérben, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi 8 órás foglalkoztatásnál havonta bruttó 138 000 forint - jelezte az adóhatóság.

PestiSracok facebook image

-tájékoztatott a NAV.

forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.