Pesti Srácok

Az olasz miniszterelnök nem mondja le párizsi látogatását

Az olasz miniszterelnök nem mondja le párizsi látogatását

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök pénteken Párizsba látogat, ahol Emmanuel Macron francia elnök is fogadja - erősítette meg a római miniszterelnöki kormányhivatal közleményében, cáfolva ezzel azokat a sajtóértesüléseket, hogy a két ország között kibontakozott menekültügyi vita miatt elmaradhat kettejük találkozója. A közlemény szerint az olasz miniszterelnök és a francia elnök szerda este telefonon beszélt egymással, és egyetértettek abban, hogy az EU állam- és kormányfőinek június végi csúcstalálkozója előtt közös olasz-francia egyeztetésre van szükség.

A minap az olasz sajtóban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Giuseppe Conte a párizsi látogatás lemondását mérlegelte a migránsokat szállító Aquarius mentőhajó kapcsán Róma és Párizs között kibontakozott vita miatt. Olaszország vasárnap megtagadta a francia Sos Mediterranée és az Orvosok határok nélkül civil szervezetek által működtetett, 629 bevándorlót szállító mentőhajó kikötését, de Málta sem fogadta a hajót. Az Aquarius sorsa végül kedden rendeződött: a migránsokat olasz hajók segítségével szállítják át Spanyolországba, amely felajánlotta, hogy fogadja őket. Az Aquarius még nem hagyta el Szicília nyugati vizeit a rendkívül viharos időjárás miatt. Az MSF továbbra is a migránsok azonnali partra szállítását szorgalmazza. Az olasz külügyminisztériumba szerdán bekérették Franciaország olaszországi nagykövetét, miután a francia elnöki hivatal közleménye cinikusnak és felelőtlennek nevezte az olasz kormány döntését az Aquarius mentőhajó kizárásáról az olaszországi kikötőkből. Ezzel párhuzamosan Gabriel Attal, a Macron vezette Köztársaság lendületben párt brüsszeli szóvivője egyenesen undorítónak nevezte az olaszok eljárását. Az olasz miniszterelnöki hivatal szintén közleményben válaszolt, hangsúlyozva, hogy Róma nem fogadhat el álszent leckéztetést olyan országoktól, amelyek a migrációval szemben mindig elfordították tekintetüket. Giovanna Tria olasz gazdasági és pénzügyminiszter lemondta szerdai párizsi látogatását, és Matteo Salvini olasz belügyminiszter a franciák bocsánatkéréséhez kötötte Giuseppe Conte párizsi látogatását. Bocsánatkérést szorgalmazott Párizstól szerda este még az olasz elnöki hivatal is. Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes csütörtök reggel is azt mondta egy rádióinterjúban, hogy várja Macron bocsánatkérését.

- közölte az Elysée-palota.

PestiSracok facebook image

A szerdai telefonbeszélgetés során a felek egyeztettek az Aquarius-üggyel kapcsolatos álláspontjukról. Megállapították, hogy Franciaországnak és Olaszországnak mélyíteni kellene a kétoldalú és európai szintű együttműködését is annak érdekében, hogy hatékony bevándorlási politikát folytathassanak a származási és tranzit országokkal. A francia elnök felidézte, hogy ő mindig is hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Európa nagyobb szolidaritást vállaljon az olasz néppel. Az Sos Mediterranée civilszervezet Twitter-bejegyzésben közölte csütörtökön, hogy a spanyol partok felé tartó Aquarius a rossz időjárási viszonyok miatt Szardínia felé változtatta meg útvonalát. A római kormány kizárta, hogy a hajó az olasz szigeten köthet ki. Az Sos Mediterranée közlése szerint a hajó Szardínia keleti partja irányába tart a Földközi-tenger nyugati medencéjében tomboló viharok miatt. Egyelőre a sziget partvidéke mentén kíván haladni. Az Aquarius így tud védelmet nyújtani a fedélzetén tartózkodó embereknek, akik számára máskülönben a tengeri út elviselhetetlenné válna: "kimerültek, sokkos állapotban vannak. és tengeri betegségben szenvednek" - olvasható a civil szervezet bejegyzésében. Az Olaszország és Spanyolország közti tengerszakaszról jelenleg négy méteres hullámokat jelentenek. Az Aquariust az olasz parti őrség és az olasz haditengerészet egy-egy hajója kíséri. Ezek vették át fedélzetükre a civil mentőhajón eredetileg tartózkodó migránsok többségét, az Aquariuson valamivel több mint százan utaznak. A várandós nőket és betegeket már korábban szicíliai kórházakba szállították. Az Sos Mediterranée bejelentéseire reagálva Matteo Salvini olasz belügyminiszter úgy nyilatkozott, kizárja, hogy az Aquarius megváltoztathatja célállomását.

- jelentette ki Salvini. Megjegyezte, hogy az Aquarius általában akár négy, öt, vagy hatezer embert is szokott szállítani és a hajó fel van készülve a rossz időjárásra. Hozzátette: kizárólag a migránsokat szállítók felelősége, hogy emberek napokig a tengeren hánykódnak.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.