Pesti Srácok

Donald Trump gyilkos migránsok áldozatainak rokonait látta vendégül

Donald Trump gyilkos migránsok áldozatainak rokonait látta vendégül

Illegális bevándorló gyilkosok áldozatainak családjait látta vendégül Donald Trump, amerikai elnök pénteken este a Fehér Házban.

„Ők olyan állampolgárok, akiket mindörökre elválasztottak szeretteiktől” – mutatta be a tizennégy meghívottat az elnök. Az Angyalcsaládok nevű szervezetet létrehozó családok tagjai fényképeket mutattak egymásnak és a meghívott újságíróknak elveszített rokonaikról. Volt, aki felidézte, hogyan halt meg a gyermeke, mások az illegális bevándorlás visszaszorításának fontosságáról beszéltek. Laura Wilkerson elmondta, hogy az ő tizenéves fiát, Josht 2010-ben megkínozta, megfojtotta egy illegális bevándorló, a holttestet pedig el akarta égetni. Steve Ronnebeck azt idézte fel, hogy 21 éves fiát egy doboz cigaretta miatt gyilkolták meg.

– fogalmazott Trump, kijelentve, hogy a demokrata párti politikusok sem foglalkoznak a migránsok áldozataival és a hozzátartozóikkal. Az elnök hangsúlyozta: az illegális bevándorlás megállításakor ezzel a problémával is szembe kell nézni. Számokat, adatokat, eseteket sorolt rablásokról, nemi erőszakokról, gyilkosságokról. Leszögezte: változatlanul eltökélt abban, hogy gátat vet az illegális bevándorlásnak.

- kérdezte, utalva ezzel a korábbi kormányzatok gyakorlatára, amely szerint az illegális bevándorlókat feltartóztatták ugyan, de azonnal szabadon is engedték. Ostorozta az úgynevezett menedékvárosokat is, amelyek szerinte illegálisan az országba érkező bűnözőknek adnak otthont. Trump dicsérte az Angyalcsaládok tagjait, remek amerikaiaknak nevezte őket, és azt mondta, hogy áldozataik nem voltak hiábavalók. Biztonságossá teszik az Egyesült Államok határait és gondoskodnak arról, hogy ilyenek is maradjanak – jelentette ki az elnök.

MTI; Vezető kép: AFP
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.