Pesti Srácok

Donald Trump: "megadtam a mobilszámomat az Kimnek, bármikor hívhat"

Donald Trump: "megadtam a mobilszámomat az Kimnek, bármikor hívhat"

Megadta a mobiltelefonja számát Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, hogy "bármikor elérhesse őt" - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírókkal.

Az elnök pénteken délelőtt interjút adott a Fehér Ház kertjében a Fox televíziónak, majd - szokásától eltérően - hosszasan beszélgetett más orgánumok újságíróival is, akik - mint a tudósításokból kitűnt - meglepetéssel fogadtak néhány információt. Donald Trump ismételten úgy fogalmazott: "működik a kémia" Kim Dzsong Un és közötte. "Ő egy ország vezetője, és szerintem erős vezetője, senki ne gondoljon róla mást" - fogalmazott. Meglátása szerint amikor Kim Dzsong Un beszél, a népe figyel rá. "Azt akarom, hogy az én népem ugyanezt tegye" - tette hozzá. Amikor azonban pár perccel később az egyik riporter rákérdezett, hogyan is gondolja ezt, Trump azt mondta: "csak vicceltem, nem érti a szarkazmust". Közölte: a hét végén telefonon beszél majd Kimmel.

Az egyik újságíró kérdésére, aki azt firtatta, hogyan gyászolhatja Otto Warmbier amerikai diákot, aki észak-koreai börtönből történt hazaszállítása után meghalt, miközben Kim Dzsong Unt védi, Trump azt válaszolta: "nem akarom, hogy atomfegyver pusztítsa el önt és a családját. Jó kapcsolatokat akarok Észak-Koreával. Jó kapcsolatokat akarok sok országgal". Majd kifejtette, hogy azért nem feszegeti az emberi jogok észak- koreai helyzetét, mert "nem akar nukleáris háborút". A CBS televízió tudósítója megjegyezte: az elnök egészen más hangnemben nyilatkozott meg az észak-koreai vezető emberi jogi politikájáról pár nappal ezelőtt a Fox televízióban. Amikor ugyanis Brett Baier riporter farra emlékeztetett, hogy Kim Dzsong Un kivégeztetett embereket, Trump azzal válaszolt: "kemény pasas". És még hozzátette azt is, hogy Kim Dzsong Un "nincs egyedül ezzel". "Sok más ember is művel rémes dolgokat" - fogalmazott.

Az elnök azt is mondta: elődje, Barack Obama készen állt arra, hogy háborúba sodródjon Észak-Koreával. A Fehér Ház kertjében - kérdésekre válaszolva - kitért a Krím-félsziget bekebelezésére, amellyel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy Obama tette lehetővé. "Csak hogy megértsék: Obama vesztette el a Krímet (...) Ez az ő hibája. Mert Putyin nem tisztelte Obama elnököt. Obama azért veszítette el a Krímet, mert Putyin nem tisztelte őt, nem tisztelte országunkat és nem tisztelte Ukrajnát" - mondta. Hozzátette: elképzelhető, hogy még az ősszel találkozik Vlagyimir Putyinnal.

PestiSracok facebook image

Ezt követően kifejtette, hogy elnökválasztási kampánya első menedzserének, Paul Manafortnak - aki ellen vádat emeltek - tulajdonképpen semmi köze nem volt a kampányhoz, valamint szólt az igazságügyi minisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséről is. Egyúttal felszólította a tárcát, hogy vizsgálja meg a Hillary Clinton, a Demokrata Párt volt elnökjelöltje elektronikus levelezése ügyében folytatott nyomozást is, amelyet "horror-shownak" nevezett. A sajtóbeszélgetés után Trump gyorsan kiadott egy Twitter-bejegyzést, amelyben nyugtázta, hogy - mint írta - " ez volt a legnézettebb reggeli műsor".

MTI; Vezető kép: ABC

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.