Pesti Srácok

Egyre több országban felismerik, hogy rendkívül veszélyesek a Soros-szervezetek

Egyre több országban felismerik, hogy rendkívül veszélyesek a Soros-szervezetek

A balkáni országok számára a Stop Soros törvénycsomag mintául szolgálhat a migrációt szervező szervezetek visszaszorítására, de a nyugat-európai országok számára is, ahol erős a Soros-szervezetek befolyása – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa a Kossuth Rádió 180 perc adásában.

A nyugat-balkáni útvonal országaiban mindenütt megtalálhatók Soros György szervezetei, az elemző kiemel Albániát Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát. Deák Dániel szerint ezeknek a szerveződéseknek az a céljuk, hogy a bevándorlók mozgását megkönnyítsék, és az illegális bevándorlást legálissá tegyék. A politológus úgy látja, egyre több országban ismerik fel, hogy rendkívül veszélyesek a Soros-szervezetek.Kiemelte ugyanakkor, hogy a balkáni útvonalon még nem minden kormány ismerte fel a problémát, de elindult egy pozitív változás. Úgy látja, hogy a Stop Soros mintául szolgálhat a balkáni államok számára, és amennyiben a magyar szabályozás elemeit átültetnék saját törvényalkotásukba, akkor megszüntethetnék a szervezeteknek a bevándorlást szervező tevékenységét.

– tette hozzá a pozitív változás kapcsán.

Deák ismertette, hogy a régióban és Nyugat-Európában is már évtizedek korábban megjelentek a Soros-alapítványok. Ezeknek a szervezeteknek az a céljuk, hogy kormányzati, gazdasági és igazságszolgáltatás szintjén a lehető legnagyobb befolyást gyakorolják. Meglátása szerint a szegényebb balkáni országokban könnyebb dolguk van, könnyebben érvényesíthetik befolyásukat.

PestiSracok facebook image

Forrás:figyelo.hu/origo.hu, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.