Pesti Srácok

Elfogta a horvát rendőrség a migránsokat szállító furgon sofőrjét

Elfogta a horvát rendőrség a migránsokat szállító furgon sofőrjét

Elfogta a rendőrség annak a migránsokat szállító furgonnak a sofőrjét, aki két nappal ezelőtt többszöri figyelmeztetés után sem volt hajlandó megállni, ezért a rendőrök rálőttek, két gyerek pedig megsebesült - közölte Davor Bozinovic belügyminiszter pénteken. Sajtóértesülések szerint külföldi állampolgárról van szó, akit horvát területen fogtak el a hatóságok, és aki azóta az erdőben rejtőzködött.

A tárcavezető nem osztott meg több információt az újságírókkal. Kiemelte azonban, hogy a rendőrök szakszerűen jártak el, és nem tudhatták, hogy furgonban emberek vannak. Az eset még szerdán késő este történt, a Plitvicei-tavaktól délre, a boszniai-horvát határtól nem messze, Donji Lapac körzetében. A hatóságok fel akartak tartóztatni egy furgont, amelynek a sofőrje megpróbálta elgázolni az útakadályt felállító rendőröket, akik ezért rálőttek. Ezt követően a sofőr kiugrott a kocsiból, és az erdőbe menekült. A mikrobuszban 29 iraki és afganisztáni migránst találtak, köztük tizenöt gyereket, ketten a lövésektől megsebesültek. Egy 12 éves fiút és egy 12 éves lányt arcon talált a rendőrök fegyveréből származó golyó. A kislány sérülései nem voltak súlyosak, ő pénteken elhagyhatta a kórházat. A kisfiút meg kellett műteni, jelenleg pedig egy zágrábi kórházban van. A migránsok nemzetközi védelmet kértek Horvátországban.

A rendőrség csütörtökön Zágrábban tartóztatott fel egy német rendszámú furgont, és embercsempészetért letartóztatta annak szerb állampolgárságú sofőrjét. A gépkocsiban 11 afganisztáni migránst szállított. Szerda óta négy horvát állampolgárt is őrizetbe vettek a hatóságok, szintén embercsempészetért. Ők Boszniából próbáltak meg migránsokat Horvátországba csempészni.

Forrás: MTI; fotó: magyarhirlap.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?