Pesti Srácok

Huszonkét évre ítélték a bengázi amerikai konzulátus elleni támadás kitervelőjét

Huszonkét évre ítélték a bengázi amerikai konzulátus elleni támadás kitervelőjét

Egy washingtoni bíróság terrorista tevékenység vádjával 22 évi börtönbüntetésre ítélte Ahmed Abu Hattala líbiai szélsőségest, aki az amerikai igazságszolgáltatás szerint a bengázi amerikai konzulátus ellen 2012-ben elkövetett fegyveres támadás kitervelője és irányítója volt.

Egy másik bíróság tavaly novemberben már kimondta a férfi bűnösségét az említett terrorcselekmény ügyében, mivel e támadás kitervelőjének és irányítójának tartotta, ugyanakkor felmentette őt a legsúlyosabb vádak alól.A vád képviselői ugyanis nem tudták kellőképpen bizonyítani, hogy Hattala közvetlenül részt vett volna az iszlamista terrorakció áldozatául esett Chris Stevens amerikai nagykövet, a külügyminisztérium egy másik alkalmazottja és két tengerészgyalogos halálához vezető cselekményekben. Az ügyészek azzal vádolták Hattalát, hogy ő irányította a terrortámadást, valamint térképeket és más vagyontárgyakat rabolt el a bengázi amerikai képviseletről.

A mostani ítélet éppen a bizonyítékok nem eléggé megalapozott volta miatt lett enyhébb, mint amilyet az ügyészség követelt, ez utóbbi ugyanis életfogytiglani börtönbüntetést kért a negyvenhat éves Hattalára.

A líbiai milicista, aki az Abu Ubida bin Dzsara nevű milícia vezetőjének mondja magát, kezdettől fogva tagadta bűnösségét. Korábbi interjúiban elismerte ugyan, hogy valóban a helyszínen volt az incidens idején, de cáfolta, hogy ő irányította támadást.

PestiSracok facebook image

A 2012. szeptember 12-i támadás az egyik fő témájává vált a 2012-es amerikai elnökválasztási kampánynak, a republikánusok ugyanis azzal vádolták Barack Obama elnök kormányát, hogy az ügyben szándékosan félrevezeti a közvéleményt, és akadályozza a kongresszus által indított vizsgálatot.

Az ügy tavaly októberben kezdődött tárgyalása azonban mentes volt a politikai intrikáktól. Ez volt az elmúlt évek egyik legjelentősebb, polgári bíróság által tárgyalt terroristapere az Egyesült Államokban, miközben Donald Trump elnök kormánya azt hangoztatta, hogy az ilyen gyanúsítottakat jobb lenne a guantánamói katonai börtöntáborba zárni.

Forrás:

MTI;

Fotó:

BBC

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.