Pesti Srácok

Július 1-jén indul az online számlázás

Július 1-jén indul az online számlázás

Július 1-jétől indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze, az online számlázás, amelynek köszönhetően a Pénzügyminisztérium szerint 2018-ra akár 10 százalék alá is eshet az adóelkerülés.

Július 1-jétől a belföldi adózók közötti ügyletekről kiállított, legalább 100 ezer forint áthárított általános forgalmi adót tartalmazó számlákról elektronikus úton adatot kell szolgáltatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Számlázó programmal történő számlázás esetén a számlázó program automatikusan, emberi beavatkozás nélkül, rögtön továbbítja a számlaadatokat a NAV-hoz.

Az adatszolgáltatás azoknak is kötelező, akik kézzel állítják ki a számlákat, azaz számlatömböt alkalmaznak; ha a számlában szereplő áfa összege legalább félmillió forint, legkésőbb a kiállítás utáni napon, ha ennél kevesebb, a számla kiállításától számított öt napon belül rögzítenie kell az adatokat az adózónak egy erre a célra létrehozott weboldalon.

A vállalkozók ingyen igénybe vehetik a NAV által fejlesztett online számlázó programot, amely az adatok továbbításán túl számos szolgáltatást nyújt használóinak, ilyen például a vevő adatainak automatikus betöltése, a tételek gyors hozzáadásának lehetősége a terméklistából, keresés a számlák között.

PestiSracok facebook image

A legújabb gazdaságfehérítő eszköz, amellett, hogy védi az államkassza bevételeit, jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is, a számla kiállítójánál ugyanis kiváltja a belföldi összesítő jelentést, sőt a vállalkozások adatszolgáltatással érintett számlái is lekérdezhetőek lesznek. Az online számlázás teremti meg az áfabevallások adóhivatali kiajánlásának a jövőbeni lehetőségét is.

MTI, Vezető kép: SOLON

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.