Pesti Srácok

Kábítószerrel pusztítja a fejlett Nyugatot a harmadik világ

Kábítószerrel pusztítja a fejlett Nyugatot a harmadik világ

Rekordszintet ért el a kokain- és ópiumelőállítás a világon, miközben az opioidválság már nemcsak az Egyesült Államokat érinti, globális problémává kezd válni - ismertette kedden Bécsben a 2016-os adatok alapján készített legfrissebb jelentését az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatala (UNODC). Mind Afganisztán, mind Kolumbia növelte termelését.

A globális ópiumtermelés 65 százalékkal nőtt, 10.500 tonna bódítószert állítottak elő 2016-ban, ami annak tudható be, hogy Afganisztánban növelték a termőföldek kiterjedését és a terméshozamot. Ugyanebben az évben 25 százalékkal 1.410 tonnára emelkedett az előállított kokain mennyisége. Ez annak következménye, hogy Kolumbiában fokozták a termelés mértékét. Ezzel összefüggésben állhat, hogy 20 millió fővel nőtt a drogfogyasztók száma 2015 és 2016 között a világon. Az UNODC becslései szerint 2016-ban mintegy 275 millió ember használt kábítószert legalább egyszer egy évben, ami 8 százalékos növekedés 2015-höz képest. Az ENSZ-ügynökség figyelmeztetett arra is, hogy az Egyesült Államokat sújtó opioidválság átterjedt a világ más tájaira is, főként Afrikára és Ázsiára.

A jelentésben külön felhívták a figyelmet a tramadol nevű fájdalomcsillapítóra, ami jelenleg az egyik legnagyobb fenyegetést jelenti Afrika bizonyos részeire. A tramadolt ráadásul Észak-Afrikából csempészik tovább a Közel-Keletre, ahol a gyógyászati célú kábítószerek használata egyre ütemesebben terjed. Az Egyesült Államokban 63.600 ember vesztette életét drogok túladagolása miatt, közülük 19.400 ember gyógyászati célú opiodból fogyasztott többet a kelleténél.

PestiSracok facebook image

-állapította meg Jurij Fedotov, az UNODC főigazgatója.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.