Pesti Srácok

Kásler Orbán Viktorért imádkozott a születésnapján

Kásler Orbán Viktorért imádkozott a születésnapján

Csütörtökön volt Orbán Viktor 55. születésnapja, ebből az alkalomból idén is hálaadó szentmisét tartottak a Belvárosi Plébániatemplomban – írja a hvg.hu. Az eseményt nem verték nagydobra, fideszes körökben terjedt a híre.

A misét Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének volt elnöke tartotta. Azért imádkoztak, hogy Viktor a köz javát szolgálja. Többen külön imát mondtak, köztük az eseményt szervező Szentmihályi Szabó Péterné, Rónaszékiné Keresztes Mónika, valamint Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós a hvg.hu-nak nem akart beszélni arról, hogy egyeztetett-e az imáról Orbán Viktorral, aki ötvenedik születésnapján, 2013-ban arról beszélt az Indexnek, hogy az ilyesmivel jobb megvárni az ember temetését. Arra a kérdésre, hogy a kormányt képviselte-e, a miniszter azt mondta, magánemberként vett részt, egyébként nagyon gyakran jár misére.

Forrás:24.hu, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.