Pesti Srácok

Lázárék fejenként több mint négy millió forint jutalmat osztottak szét

Lázárék fejenként több mint négy millió forint jutalmat osztottak szét

Lázár János Miniszterelnökségén dolgozóknak összesen 3,3 milliárd forintot fizettek ki rendes bérükön felül – derült ki a kancelláriának a 24.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából.

Az uniós támogatások kifizetésének felpörgetéséért járt a plusz pénz, hivatalos nevén céljuttatás, amelynek feltételeit kormányhatározatban rögzítették, a célfeladatokat az érintett tárcák vezetőinek kellett megszabnia. A kormányhatározat munkatervbe foglalta az elérendő számokat, és a maximális teljesítésért akár 24 havi illetmény, munkabér kifizetését tette lehetővé.A június 30-ig mért teljesítmények utáni kifizetésekre már korábban válaszolt a Miniszterelnökség, eszerint 1,3 milliárd forintot kapott 642 dolgozója. A december végéig elért teljesítményhez kapcsolódó extrajuttatás adatára azonban mostanáig kellett várni.

A 2017 december 31-i mérési pont szerinti teljes céljuttatás-kifizetés a Miniszterelnökségen 2.041.975.483 forint volt. A céljuttatásban összesen 783 fő részesült.

Ezzel együtt, az összesen 3,3 milliárd forint céljuttatás alapján Lázárék fejenként átlagosan 4,6 millió forint jutalmat osztottak szét búcsúzóul.

PestiSracok facebook image

A 24.hu információi szerint a minisztériumokban a kormányhatározatban jó előre (tavaly márciusban) beharangozott pluszpénz második adagját igyekeztek az április 8-ai választás előtt kifizetni. A december végéig nyújtott teljesítmény után járó juttatáskifizetés időpontját firtató kérdésünkre azonban a kancellária dodonai választ adott, kifizetése 2018. április 12. napjáig valósult meg. Ebből nem derül ki, hogy a választás előtt, illetve után hányan kaptak apanázst. Azt viszont ki lehet számolni, hogy a fejenként 4,6 millió forint juttatással a kancellária egy átlagdolgozónak a rendes bére mellett egy évnyi fizetést, havi bruttó 383 ezer forintnak megfelelő pénzt utalt át.

A kormányhatározat alapján céljuttatást fizető négy minisztérium közül eddig három válaszolt a 24.hu-nak. A nemzetgazdasági tárcánál volt a legtöbb, 7,8 milliárd forint az összjutalom. Egy főre viszont egy hajszállal kevesebbet oszthattak szét, mint a kancellária, a pénzügyminiszter átlagban 4,5 millió forint jutalmat adott a dolgozóinak. Az első etapban 1699, a másodikban 1788 embernek. A legszerényebben az emberminisztériumot akkoriban vezető Balog Zoltán jutalmazhatott. Ő 2000 dolgozó között terítette a talált pénzt, összesen 4,3 milliárd forintot. Ez fejenként nem sokkal több, mint 2 millió forint átlagosan.

Az uniós támogatáslehívásokhoz kapcsolt jutalomhegyekről a közérdekű adatigénylésekből befutott válaszok alapján most annyit tudunk, hogy három minisztérium 15,4 milliárd forintot osztott szét a választások környékén durván 4500 dolgozójának. Korábban azt is megírta a 24.hu, hogy a forrás részben a kancellária, de zömmel uniós forrás, Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP). A 24.hu információja szerint Brüsszelben már várják a céljuttatásról kiállított számlákat, viszont nem áll szándékukban a támogatás kifizetése. Legalább két okból:

  • a KÖFOP-ot a közigazgatás fejlesztéséhez kapcsolódó projektek finanszírozására találták ki, ez esetben pedig innováció helyett lényegében többletbér kifizetéséről van szó a főmunkaidőben végzett munkáért;
  • két évnyi plusz munkabér kifizetését pedig végképp nem áll szándékukban uniós pénzből fedezni, hacsak nem bizonyítja be a magyar fél, hogy lehetséges egy év alatt elvégezni három évnyi munkát.

Forrás:24.hu, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS