Pesti Srácok

Magyar diákokat szállító autóbusz karambolozott Erdélyben

Magyar diákokat szállító autóbusz karambolozott Erdélyben

Egy férfi meghalt, és többen megsérültek, amikor egy személyautó frontálisan ütközött egy magyar fiatalokat, és kísérőiket szállító autóbusszal pénteken Erdélyben, a Bihar megyei Körösgégényben. A buszon utazó diákok a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium tanulói, közülük senkinek nem esett baja.

A balesetet okozó személykocsi sofőrje, a harmincnégy éves korában elhunyt férfi túl gyorsan akart bevenni egy kanyart Körösgégényben, átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a kiskunhalasi diákok buszával – írta a Baon.hu. Az áldozattal utazott huszonnyolc éves felesége, valamint öt, illetve kilenc éves kislányai, utóbbiak közül kettőt szállítottak kórházba különféle sérülésekkel. A magyar gimnazisták kirándulóbuszán huszonnyolcan tartózkodtak, közülük senkinek nem esett baja – tájékoztatta a hírportált Bíró Emőke tanárnő. A balesetben a személyautó teljesen összetörött, és a busz is használhatatlanná vált, a járművet üzemeltető magyarországi vállalkozás ezért egy másikat küldött a diákcsoportért. A történtek miatt indított vizsgálatot a nagyváradi rendőrkapitányság vezeti.

Forrás: Baon.hu. Fotó: Maszol.ro

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.