Pesti Srácok

Már a nyár végén életbe léphet a bevándorlási különadó

Már a nyár végén életbe léphet a bevándorlási különadó

Ha az Országgyűlés megszavazza a kormány javaslatát, már a nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó - mondta a Magyar Időknek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András a lap szombati számában megjelent interjúban hangsúlyozta, meg kell téríteni azt a kiadást, amelyet a bevándorlást segítő szervezetek működése okoz az államnak, a magyar embereknek. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy az illegális migráció megfékezésére eddig százmilliárdos nagyságrendet költött az állam.

Az előterjesztés részleteiről szólva többek közt elmondta: az adót az anyagi támogatás, például az átutalt pénzösszeg, az átadott ingóság összege, értéke után kellene megfizetni. A bevándorlási különadóból származó bevétel a központi költségvetésbe folyna be, és kizárólag határvédelmi feladatok ellátására lenne felhasználható. A javaslat szerint a közterhet elsősorban annak a szervezetnek kellene lerónia, amelyik a támogatást nyújtja. Ha a támogató nem tenne eleget kötelezettségének, a támogatott, vagyis a bevándorlást segítő szervezet válna adóalannyá.

Forrás: Magyar Idők, MTI; Vezető kép: kormany.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.