Pesti Srácok

Merkel és Macron erősebb európai határokat szeretne

Merkel és Macron erősebb európai határokat szeretne

Angela Merkel és Emmanuel Macron kiállt az EU-határok, ennek előfeltételeként pedig a Frontex uniós határőrizeti hivatal megerősítése mellett, a hotspotokat, a regisztrációs központokat pedig még a menekültkibocsátó országokban, az EU-n kívül állítanák fel. Ezzel szűrnék ki a gazdasági bevándorlókat. Ezt támogatja Giuseppe Conte olasz kormányfő is, akit a múlt héten fogadott Macron, hétfőn pedig Merkel.

Berlin és Párizs egységét igyekeztek mutatni a jövő heti uniós csúcs előtt az EU két kulcsországának vezetői. Az Angela Merkel kancellár vendégeként a Meseberg-kastélyban vendégeskedő Emmanuel Macron francia elnök a több­órás találkozó után leszögezte: egyszerre van szükség szuverenitásra, azaz arra, hogy meg tudjuk védeni magunkat, illetve egységre.

A hot­­spotokról megegyezés is születhet Brüsszelben – közölték tegnap diplomáciai EU-források a távirati iroda jelentése szerint. Mindenesetre a Berlin melletti találkozót némiképp beárnyékolta, hogy a szintén ott lévő Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter más válságtünetekre, így a brexitre is utalva és reformokat sürgetve azt mondta:

PestiSracok facebook image

Mindeközben pedig Párizsban civil szervezetek, így az Amnesty International tiltakozása mellett kezdődött meg a francia szenátusban a bevándorlást szigorító törvény vitája. A jogszabályt az alsó­ház, a nemzetgyűlés már elfogadta. Kérdésre válaszolva Macron igennel felelt arra, visszafogadná-e Németországból azokat a menedékkérőket, akiket Franciaországban korábban már regisztráltak. Ez az a kérdés, amely legalább az uniós csúcsig Damoklész kardjaként lebeg Merkel feje felett: ebben az ügyben kapott hétfőn két hét haladékot pártja, a CDU bajor „nővérétől”, a CSU-tól és annak vezetőjétől, Horst Seehofer szövetségi belügyminisztertől.

Merkel a saját kancellári posztját igyekszik menteni a menedékkérők visszafogadásáról szóló európai egyezmények tető alá hozásával, hogy elejét vegye Seehofer egyoldalú lépéseinek, amelyek csak tovább fokoznák a már így is évtizedek óta példátlan német koalí­ciós feszültséget. De sokan nem hisznek abban, hogy az „európai megoldás” lehetséges.

A Der Spiegel kommentárja szerint nulla erre az esély, és tegnap Markus Söder bajor kormányfő is azt mondta, nem hiszi, hogy ilyesmit két hét alatt tető alá lehet hozni. – Nem látszatmegoldásokra, hanem szigorú határbiztosításra van szükségünk – tette hozzá.

Forrás:

Magyari Idők,

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.