Pesti Srácok

Nem ereszti Szerbiát az IMF: ha újabb kölcsönt nem is, azért tanácsadást rájuk tukmáltak

Nem ereszti Szerbiát az IMF: ha újabb kölcsönt nem is, azért tanácsadást rájuk tukmáltak

Szerbia azt hihette, hogy februárban megszabadult a Nemzetközi Valutaalap (IMF) gyámkodásától, de azt mi is tudhatjuk, hogy ez nehezebb, mint elsőre gondolnánk. A szerb kormány és az IMF küldöttsége új, nem pénzügyi, hanem tanácsadásra vonatkozó együttműködésről állapodott meg szerdán. A harminc hónapra szóló megállapodást a valutaalap végrehajtó bizottsága várhatóan július közepén hagyja jóvá. Szerbia 1,2 milliárd eurós, hároméves hitelmegállapodása az IMF-fel 2018 februárjában járt le, akkor Ana Brnabić kormányfő azt közölte, hogy várhatóan nem kötnek újabb megállapodást. Nem lett igaza.

Az újabb megállapodás nem készenléti hitelről szól, mint az előző, 2014-es. James Roaf, az IMF szerbiai küldöttségének vezetője nagyon szép eufemizmussal fogalmazta meg a program mibenlétét. Eszerint a tanácsadásra és megfigyelői tevékenységre vonatkozó együttműködés azon országok számára lett kitalálva, amelyeknek „jó lehet egy IMF által felügyelt program”. Arról persze nem szól a fáma, hogy az IMF-nek mi lehet jó, ők csak önzetlenül segítenek egyes, megszorult országoknak. Sőt néha olyanoknak is nagyon-nagyon akarnának „segíteni”, amelyek nélkülük is boldogulnak. Mindenesetre Roaf szerint a program a makrogazdasági és pénzügyi stabilitást őrzi meg, valamint az ambiciózus strukturális és intézményi reformok megvalósítását támogatja annak érdekében, hogy elősegítsék a gazdasági növekedést, növeljék az életszínvonalat és lehetőséget teremtsenek új munkahelyek létrehozására.

Már csak egy kicsit kell kibírniuk a szerbeknek, aztán majd jobb lesz

James Roaf kiemelte Belgrád jó makrogazdasági kilátásait, a szerb gazdaság stabilitását, a 2018-ra várható 3,5 százalékos GDP-növekedést és az alacsony inflációt. Ennek ellenére azonban az IMF ott van, és mint a jó úttörő, ahol tud, segít. Hivatalos célja, hogy alacsony legyen a szerb költségvetési hiány, ami a most még bő 57 százalékos államadósság csökkenését is maga után vonná, így az a program lezárásáig a bruttó hazai termék 50 százaléka alá eshetne. Roaf belengette az IMF égisze alatt végrehajtott, négy évvel ezelőtti nyugdíj- és bércsökkentés visszavonását is.

PestiSracok facebook image

Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: Szerbia minden feltételt teljesített annak érdekében, hogy júliusban pozitív választ kapjon az IMF-től. Pozitív választ arra a szerb kérésre, amit feltehetően az IMF jobban akar, mint Szerbia... Szerbia februárban zárta le a 2014-ben a Nemzetközi Valutaalappal kötött 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti hitelről szóló megállapodást. Az akkori megegyezés értelmében Szerbia csökkentette az államadósságát, privatizált néhány veszteséges állami vállalatot, csökkentette a nyugdíjakat és a közszférában dolgozók béreit, valamint karcsúsított a felduzzadt állami adminisztráción.

forrás: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.