Pesti Srácok

Németországban minisztériumi szinten belengették a magyar migrációs megoldást

Németországban minisztériumi szinten belengették a magyar migrációs megoldást

Alapvető változásra van szükség a német menekültpolitikában – mondta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a tárca hónapok óta formálódó menekültügyi reformcsomagjával kapcsolatban elmondta, hogy Németországnak a menekültügyben nincsen a jövő kihívásainak megfelelő szabályrendszere, ezért elkészítettek egy 63 intézkedésből álló „mestertervet”, amelyet kedden mutatnak be.

A Bild am Sonntag értesülése szerint a terv berlini bemutatója előtt még kemény tárgyalások várnak a miniszterre, mert Angela Merkel kancellár, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke fenntartásokkal viszonyul az egyik legfőbb javaslathoz. Horst Seehofer véget vetne annak, hogy mindenkit beengednek az országba, aki azt mondja, hogy menedéket akar kérni. Elképzelése szerint a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrségnek meg kell tagadnia a belépést az iratok, úti okmányok nélkül érkező emberektől, és a korábban már elutasított menedékkérőktől is, ha vissza akarnak térni Németországba. Angela Merkel viszont attól tart, hogy Németország konfliktusba kerül a szomszédos államokkal, ha nagyobb számban utasít vissza menedékkérőket a határon.

Zárt központokban helyeznék el a menedékkérőket, és nem adnának pénzsegélyt

A reformcsomag több elemét már korábban ismertették. A legfontosabbként a megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak első betűi alapján ANkER központnak nevezett létesítményeket tartják számon. Ezek új típusú befogadóközpontok, amelyek arra szolgálnak, hogy az országba lépéstől egészen a menedékjogi kérelem jogerős lezárásáig elhelyezzék a menedékkérőket. Az ellátásukban is irányváltás várható a belügyminisztérium javaslata szerint: a menedékkérők az ANkER központokban kizárólag természetbeni ellátást kapnának, készpénzjuttatásuk pedig megszűnne.

PestiSracok facebook image

Helyben kell segíteni, és meg kell állítani az illegális migrációt

Horst Seehofer a menekültügyi „mestertervet” kedden délután mutatja be a sajtónak Berlinben Gerd Müllerrel, a nemzetközi fejlesztési együttműködést irányító minisztérium CSU-s vezetőjével, aki egy vasárnapi nyilatkozatában kiemelte, hogy nemcsak a menekültpolitikát, hanem a fejlesztési együttműködés politikáját is új alapokra kell helyezni. Eszerint az államnak a magántőkéből finanszírozott munkahelyteremtő beruházások ösztönzésére, valamint az oktatás és a szakmai képzés, továbbképzés területére kell összpontosítania, és elsősorban Afrikával kell foglalkoznia.

– mondta Gerd Müller. Hangsúlyozta, hogy nemcsak Németországnak, hanem az egész Európai Uniónak nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a nemzetközi fejlesztésre, mert a menekültek legnagyobb része gazdasági okokból, a létfenntartás kilátástalansága, a nyomor miatt kel útra. A belügyminisztérium menekültügyi reformcsomagjáról elmondta, hogy „intenzívebbé” kell tenni a határvédelmet és az elutasított menedékkérők hazajuttatását:

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.