Pesti Srácok

Szemléletformálással lép fel a korrupció ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat

null

Év végéig befejezi a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezette konzorcium az ötmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból finanszírozott korrupcióellenes projektet - írja mai számában a Magyar Idők.

Az Európai Unió négy éve azt állapította meg: Kelet-Közép-Európában, benne hazánkban nem megfelelő az átláthatóság és a korrupció elleni tevékenység. Emiatt 2016-ban Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében című projekt jött létre a Nemzeti Védelmi Szolgálat korrupciómegelőzési főosztálya vezetésével - idézi fel a lap.

Öt milliárd forintból gazdálkodnak. Átlátható, szolgáltató állam, teljesítményalapú közigazgatás, a közigazgatásban dolgozók és az állampolgárok szemléletformálása a céljuk.

Az NVSZ a közszolgálatban dolgozók kifogástalan életvitel-ellenőrzését, belső bűnmegelőzést, bűnfelderítést, megbízhatósági vizsgálatokat folytat. Ezenkívül védik a személyi állományt, ha szükséges, fizikailag is, továbbá korrupciómegelőzési feladatokat is ellát.

PestiSracok facebook image

A projekt feladata az átlátható kormányzás területén a korrupciómegelőzéssel összefüggő jogalkalmazások egységesítése, a központi IT-infrastruktúra fejlesztése, az állampolgárok bevonása a szemléletformálásba a korrupció tekintetében, valamint képzések, kutatások lebonyolítása.

Tájékoztató kampányok indulnak, korrupciós kutatásokba vonják be a polgárokat. A kor kommunikációs eszközeit bevetve folyamatos ismeretterjesztés kezdődik például mobiltelefon-alkalmazások fejlesztésével. A héten hagyták jóvá azt a képzést, amit középiskolai tanárok számára indítanak a 12–17 éves fiatalok szemléletalakításához - fogalmaz a Magyar Idők.

Magyar Idők, Vezető kép: illusztráció