Pesti Srácok

Tóth Bertalan az MSZP új elnöke

Tóth Bertalan az MSZP új elnöke

Tóth Bertalant, az MSZP parlamenti frakciójának vezetőjét választották meg elnöknek a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán, az új vezető nyolc százalékkal szerzett több szavazatot a véghajrában egyedül maradt kihívójánál, Mesterházy Attilánál. A drámai szál ugyanakkor tovább él, mivel az elnökhelyettes a Mesterházyval szövetségben álló Szakács László lett. Az MSZP korábbi hangja, a sokáig ugyancsak az elnöki poszttal kacérkodó Kunhalmi Ágnes a párt választmányának vezetője lesz a következő, két év múlva esedékes tisztújításig.

Kunhalmi Ágnes eredményét kissé árnyalja, hogy egyedül indult a választmányi vezető pozíciójáért, így nem különösebben meglepő, hogy ő kapta meg a posztot. Szakács László ötvenegy százalékot szerzett ellenfelével, a negyvenkilencet abszolváló Ujhelyi Istvánnal szemben, aki még a vasárnapi kongresszus délelőttjén is ordas lózungukból álló közleményével büntette a rá még kíváncsiakat, és valami nem értelmezett okból Orbán Viktor ellenfeleként definiálta magát. Úgy látszik, a többfrontos támadás sem volt elég az MSZP elnökhelyettesi székéhez.

A kongresszuson Hegyi Gyula, Komjáthi Imre és Szanyi Tibor lett a három alelnök, a negyedik aspiránsként induló Bangóné Borbély Ildikó negyedikként így nem került pozícióba. Ismert, az áprilisi választási fiaskó után Molnár Gyulával együtt lemondott az MSZP teljes vezetése, Molnár korábbi elnöki pozíciójáért egy ideig öten versengtek, majd Szanyi Tibor és Bródy Gábor után Kunhalmi Ágnes is kiszállt a küzdelemből.

A PestiSrácok.hu tudósítói hamarosan bővebb, helyszíni tudósítással jelentkeznek az MSZP tisztújító kongresszusáról.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.