Pesti Srácok

Továbbra is utasításokra vár a migránsokat kimentő amerikai hadihajó

Továbbra is utasításokra vár a migránsokat kimentő amerikai hadihajó

Továbbra is utasításokra vár a Trenton nevű amerikai hadihajó, amely több mint 40 migránssal a fedélzetén jelenleg a szicíliai Augusta kikötője előtt vesztegel - közölte csütörtökön az amerikai haditengerészet szóvivője.

- mondta a szóvivő. Hangsúlyozta, hogy a korábbi sajtóértesülésekkel szemben az amerikai hajó nem vett fedélzetére holttesteket. Mint mondta, a Líbia partjai előtt kedden véghez vitt mentési akcióban a tengeren sodródó 12 élettelen testet számláltak, de a halott hajótörötteket végül hátrahagyták. Az amerikai hadihajó felkérte a Sea Watch német nem kormányzati szervezet térségben tartózkodó hajóját, hogy vegye át fedélzetéről a túlélőket. Az NGO ezt elutasította, mivel az olasz hatóságoktól nem kapott írásban biztosítékot arra, hogy a migránsokkal kiköthet egy itáliai kikötőben. Flavio Di Giacomo, a Nemzetközi Migrációs Szervezet szóvivője szerint az amerikai flotta nápolyi támaszpontján állomásozó Trenton eddig nem kapott engedélyt arra, hogy befusson Augusta kikötőjébe.

PestiSracok facebook image

- írta Di Giacomo a Twitteren.

Bírálói szerint az olasz vezetés időhúzási taktikát alkalmaz. Matteo Salvini olasz belügyminiszter korábbi megjegyzése szerint mostantól a nem kormányzati szervezetek migránsokat szállító hajói nem kapnak kikötési engedélyt Olaszországban. Egyedül az olasz haditengerészetnek vagy az olasz parti őrségnek a hajói érkezhetnek migránsokkal az olasz partokra. Olaszország vasárnap megtagadta a francia Sos Mediterranée és az Orvosok határok nélkül civilszervezetek által működtetett, 629 migráns szállító mentőhajó kikötését, de Málta sem fogadta a hajót. Az Aquarius sorsa végül kedden rendeződött: a migránsokat olasz hajók segítségével szállítják át Spanyolországba, amely felajánlotta, hogy fogadja őket.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.