Pesti Srácok

Washington Szíriában enged szabadon egy állítólagos amerikai dzsihadistát

Washington Szíriában enged szabadon egy állítólagos amerikai dzsihadistát

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán bejelentette, szabadon enged Szíriában egy amerikai állampolgárt, akit azzal gyanúsítottak, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet oldalán harcolt, és akit az iraki amerikai erők őrizetbe vettek 8 hónappal ezelőtt.

A férfi nevét nem hozták nyilvánosságra. A tárca közleménye csak John Doe-ként azonosítja, mintha ismeretlen lenne. A férfi szaúdi-amerikai kettős állampolgár, és közölték, hogy Szíriában engedik szabadon, ahol fogságba esett. "John Doe" egyébként tagadja, hogy bármi köze lett volna az Iszlám Államhoz. Soha nem is emeltek vádat ellene.

A férfit képviselő az Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU) nevű jogvédő szervezet a döntést közleményében egy amerikai állampolgár elleni szégyenletes eljárásnak minősítette. A dokumentum szerint az amerikai kormány valójában elismerte, hogy nincs semmi oka a férfi további őrizetben tartására, aki nem jelent veszélyt. Ahelyett azonban, hogy biztonságos helyen elengednék, ehelyett "egy háború sújtotta országban akarnak az út szélére vetni egy amerikai állampolgárt, minden fajta biztonsági garancia nélkül".

Az amit a washingtoni kormány kínál az nem szabadon engedés, hanem halálos ítélet - írták.

PestiSracok facebook image

"John Doe" kiszabadulása teljesen váratlan fordulat, az amerikai kormány tavaly szeptemberi fogságba ejtése óta amellett állt ki ugyanis, hogy meghatározatlan ideig fogságban tartja azzal az indokkal, hogy Szíriában az Iszlám Állam soraiban harcolt. Az ACLU, amely két hónapja kapott felhatalmazást a férfi védelmére, sikeresen megtámadta azt a döntést, hogy a férfit beleegyezése nélkül Szaúd-Arábiába szállítsák.

Az amerikai igazságügyi tárca szerdán bejelentette, az amerikai hadsereg felajánlotta a férfinak, szabadon engedik egy meg nem nevezett szíriai városban vagy egy szíriai menekülttábornál. A férfi azonban egyiket sem fogadta el, és tiltakozik az ellen, hogy Szíriában engedjék el. A minisztérium ezek után közölte, hogy egy szíriai városban fogják elengedni a férfit.

A bíróság döntése értelmében a férfit 72 órás várakozási időt követően szabadul.

MTI, Vezető kép: AP

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.