Pesti Srácok

Zavarban a Jobbik szavazói, tovább gyengülhet a párt

Zavarban a Jobbik szavazói, tovább gyengülhet a párt

Erősen megosztottak a Jobbik szimpatizánsai a párt elmúlt években véghez vitt néppárti fordulata kapcsán – derült ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített legfrissebb kutatásából. A felmérés alapján kijelenthető: egy Toroczkai László által létrehozandó új politikai erő, a Mi Hazánk Mozgalom az egykori radikális párt szavazótáborának felét is elcsábíthatja.

A Nézőpont elemzői szerint a Jobbik néppártosodása törésvonalat eredményezett a párt szimpatizánsainak körében. A párt szavazóinak 43 százaléka tartja pozitívnak a néppártosodást, míg a szimpatizánsok kicsivel kevesebb mint fele, 49 százaléka gondolkodik úgy, hogy a Jobbiknak maradnia kellett volna a radikális irányvonal mellett.

A Jobbikra ezenkívül más veszély is leselkedhet: a párt támogatóinak több mint egyharmada, pontosan 35 százaléka szavazna egy Toroczkai László által alapított pártra, míg a szimpatizánsok csaknem háromtizede még nem alakított ki véleményt a kérdésben.A számok alapján kijelenthető: az új jobbikos vezetés a tábornak csak az egyharmadára számíthat biztosan.

A jelenlegi állás szerint tehát a Toroczkai-párt – ha elvégzi az ehhez feltétlenül szükséges politikai aprómunkát – megfelezheti a Jobbik jelenlegi táborát. Mindezzel az ásotthalmi polgármester esélyessé válhat akár még a mandátumszerzésre is a jövő évi európai parlamenti választáson. Mindemellett az újonnan alakult politikai formáció megnehezítheti az anyapárt önkormányzati választási felkészülését is a települési alapszervezetek átcsábításával – erről tanúskodnak az adatok.

PestiSracok facebook image

További problémát jelenthet a párt számára, hogy Dúró Dóra és Toroczkai László kilépésével, illetve kizárásával a második és a harmadik legismertebb és ezzel együtt legnépszerűbb politikusukat veszíthetik el. A felmérés szerint őket a pártot szintén erősen kritizáló Novák Előd követi az ismertség terén.

A Jobbikot negatívan érintheti az is, hogy újonnan megválasztott pártelnöküket, Sneider Tamást a teljes népességen belül csupán 41 százaléknyian ismerik. Vona Gáborról ezzel szemben a lakosság majdnem 90 százaléka hallott már.

Ezzel együtt a Sneider mellett egyértelműen kiálló Mirkóczki Ádám és Gyöngyösi Márton is viszonylag ismeretlennek számít Magyarországon – állapította meg a Nézőpont Intézet.

Forrás:

Magyar Idők,

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.