Pesti Srácok

Az ENSZ szerint hagyni kellene, hogy a civil mentőhajók végezzék a dolgukat

Az ENSZ szerint hagyni kellene, hogy a civil mentőhajók végezzék a dolgukat

Hullámsírban végezte nagyjából minden hatodik migráns, akit embercsempészek hajózásra alkalmatlan csónakokba ültettek júniusban Líbia partjain - közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik szóvivője. Carlotta Sami, az UNHCR dél-európai szóvivője szerint még úgy is "drámai és kirívó" a halálozási arány, hogy az embercsempészek a nyári melegebb időjárásra tekintettel gyakran több csónakot indítanak migránsokkal Európa irányába.

Az UNHCR adatai szerint júniusban összesen 629 bevándorló és menekült vesztette életét, míg 3136 embert sikerült kimenteni a tengeren. Összehasonlításul, tavaly ugyanebben a hónapban 418-an haltak meg, míg 23524-en megmenekültek. Idén január és április között a tengeri mentési műveletek 40 százalékát civilszervezetek végezték, vagy abban valamilyen szinten részt vettek. Az utóbbi hetekben azonban az illegális bevándorlás megfékezésére folytatott politika jegyében tevékenységüket Olaszországban és Máltán is nagyban korlátozták - írta az AP amerikai hírügynökség.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter június végén egy rádióinterjújában elmondta, hogy Olaszország kikötői egész nyáron zárva maradnak a Földközi-tengeren migránsokat mentő civil hajók előtt. Málta pedig vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy az NGO-k hajói betartják-e a nemzetközi hajózási szabályokat, így ezek többé nem állnak meg kikötőiben, hogy ellátmányt és üzemanyagot vegyenek fel. Az UNHCR megjegyezte, hogy az idén júniusig a Líbiából útra kelt minden tizenkilenc migránsból egy életét vesztette az úton. 2017 első félévében ez az arány harmincnyolc volt az egyhez. A főbiztosság a líbiai parti őrség nem megfelelő felszereltségét is olyan tényezőként jelölte meg, amely miatt az egyébként sem veszélytelen tengeri átkelés még kockázatosabbá vált.

PestiSracok facebook image

- mondta Sami.

- tette hozzá az UNHCR-szóvivő.

- közölte az UNHCR.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.