Pesti Srácok

Egyesült Államok: visszatérhettek szüleikhez az öt éven aluli gyermekek 

Egyesült Államok: visszatérhettek szüleikhez az öt éven aluli gyermekek 

Visszatérhettek szüleikhez azok az öt éven aluli gyermekek, akiket az illegális határátlépéskor elválasztottak családjuktól - jelentette be csütörtökön közös közleményben az amerikai igazságügyi és a belbiztonsági minisztérium, valamint az emberi erőforrások tárcája.

A három minisztérium közleménye leszögezi: 103 kisgyermek közül 57 került vissza családjához, a többi 46 gyermek esetében nem lesz családi újraegyesítés, mert a szülők vagy büntetett előéletűek, vagy egyszer már kiutasították őket az Egyesült Államokból, vagy pedig nem is az adott kiskorú szülei. Ez utóbbi gyermekekről egyelőre változatlanul az amerikai kormányzat gondoskodik, miközben felkutatja a valódi szülőket.

- olvasható a három tárca közös közleményében. A bejelentésre két nappal annak a határidőnek a lejárta után került sor, amelyet egy szövetségi kerületi bíró állapított meg a kormányzat számára. Kormánytisztviselők szerint a késedelem a részletes ellenőrzések elhúzódásával magyarázható, viszont álláspontjuk szerint ez az aprólékos ellenőrzés biztosította, hogy a gyermekek ne kerülhessenek veszélyes helyzetekbe, például gyilkossággal vádolt szülőkhöz, vagy olyan felnőttekhez, akik nem is a szüleik. A kormányzat következő lépése az ötévesnél idősebb gyerekek családjaikhoz való visszatérésének a megszervezése lesz. A szövetségi kerületi bíró döntése értelmében július 26-ig kell befejezni a családegyesítéseket.

PestiSracok facebook image

A gyermekeket egy régóta érvényben lévő, az illegális határátlépőkre vonatkozó törvény értelmében választották el szüleiktől. Ám a Jeff Sessions igazságügyi miniszter által meghirdetett "nulla tolerancia" politikájának gyakorlata - amely a hatályos törvényeknek kíván érvényt szerezni - közfelháborodást keltett, és Donald Trump elnöki rendeletet írt alá arról, hogy az illegális bevándorló szüleikkel érkező és tőlük elválasztott kiskorúakat vissza kell vezetni családjukhoz. Az elnöki rendelet óta a határon letartóztatott illegális bevándorló családokat már nem szakítják szét, a szülők gyermekeikkel együtt kerülnek őrizetbe.

MTI; Vezető kép: The Hill

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.