Pesti Srácok

Fehér Ház: Donald Trump változatlanul készül Londonba

Fehér Ház: Donald Trump változatlanul készül Londonba

Donald Trump amerikai elnök változatlanul készül a londoni utazásra és a tárgyalásokra Theresa May miniszterelnökkel - közölte a washingtoni Fehér Ház hétfőn, azt követően, hogy két brit kormánytag bejelentette lemondását.

- fogalmazott a Sarah Huckabee Sanders szóvivő által aláírt közlemény.

Donald Trump szerdán és csütörtökön a NATO brüsszeli csúcsértekezletén vesz részt, azt követően utazik az Egyesült Királyságba, ahol - az előzetes információk szerint - valamennyi hivatalos programját Londonon kívül bonyolítja. Theresa May kormányfő például az amerikai elnöki pár tiszteletére adott díszvacsorát az Oxfordshire-ben lévő Blenheim-palotában - Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori villájában - adja, és a hivatalos amerikai-brit tárgyalások helyszíne is vidéken lesz, a mindenkori brit kormányfők vidéki rezidenciáján. A Fehér Ház és az amerikai kormány nem kommentálta, hogy Londonban lemondott David Davis, az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnését irányító minisztérium vezetője és Boris Johnson külügyminiszter.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.