Pesti Srácok

Japánban emberek százai haltak meg júliusban a szélsőséges időjárás miatt

null

Több, mint háromszáz ember halt meg júliusban Japánban a szélsőséges időjárás miatt, az elmúlt években ez volt a legtöbb halálos áldozatokkal járó hónap.

Előbb a heves esőzések keltette árvizekben, földcsuszamlásokban haltak meg sokan az ország nyugati részén. A hatóságok adatai szerint 220 ember vesztette életét, további kilenc eltűnt, azóta sem leltek a nyomukra. Ezt követően a 40 Celsius-fokot elérő és valamivel azt meghaladó hőmérsékletek tomboltak az országban. A hőség következtében 116-an haltak meg, több, mint tízezer ember került kórházba hőgutával július második hetében. Az áldozatok többsége idős ember, akik különböző megfontolásokból, anyagi okokból nem használták a légkondicionáló berendezéseket.

A hőmérsékleti rekordokat döntő időjárás miatt egyre többen vetik fel, hogy miképpen viselik el ezeket a körülményeket majd az atléták és a nézők 2020-ban Tokióban, amikor a város otthont ad a nyári olimpiai játékoknak. A szervezők azt ígérik, hogy számos intézkedést tesznek a hőség mérséklésére, köztük azt is, hogy egyes versenyeket, mint például a maratoni futást, kora reggel rendezik.

Az országban rendszeresek a földrengések, vulkánkitörések és a trópusi viharok is, ugyanakkor minden modern eszközt bevetnek, hogy komoly védelmet építsenek ki a természeti katasztrófák kivédésére. A folyók mellé magas gátakat emelnek, hogy az ember alkotta töltések megóvják a településeket az áradásoktól. A településeken emelt épületek, felhőkarcolók pedig rengéselnyelő alapokon nyugszanak, hogy csillapítsák a földrengések keltette kilengést. A nagyobb katasztrófák mindazonáltal ezeket is legyőzik.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Vezető kép: EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.