Pesti Srácok

Lemondott plágiumvádak miatt a cseh igazságügyi miniszter

Lemondott plágiumvádak miatt a cseh igazságügyi miniszter

Lemondott Tat'ána Malá cseh igazságügyi miniszter hétfőn este, a mindössze 13 napot hivatalban volt tárcavezetőt azzal gyanúsítják, hogy plágiumot követett el disszertációjában - jelentették hírügynökségek.

A tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom politikusa tagadta, hogy nagyobb szabálytalanságokat követett volna el értekezésében. Lemondása ugyanakkor két nappal Andrej Babiš cseh miniszterelnök új kisebbségi kormányának parlamenti bizalmi szavazása előtt történt.

- mondta Malá.

Babiš szerint az ANO kiállt Malá mellett, és a mozgalom vezetősége nem hisz a plágiumvádaknak. A cseh kormányfő szerint a tárcavezető bátran viselkedett. "Nyilvánvaló, ha nem mondott volna le, mindez ártott volna nemcsak a mozgalomnak, de a szerdán bizalmi szavazásra kerülő kormánynak is" - fogalmazott Babiš.

PestiSracok facebook image

A kormányfő elmondta: vélhetően felkéri Miloš Zeman elnököt, hogy ideiglenes őt bízza meg a tárca vezetésével. Mint mondta, feltehetően kedden veszi kézhez Malá hivatalos lemondását.

A 36 éves Tat'ána Malá "A házinyulak tenyésztésének mikroklimatikus feltételei" című 2005-ös diplomamunkája miatt került szorult helyzetbe. A brünni Mendel egyetem ugyanis a 48 oldalas disszertáció 11 oldalán talált "feltűnő egybeeséseket" egy két évvel korábbi értekezéssel, így a munka az oktatási intézmény szerint nem felel meg a mai tudományos követelményeknek, de ettől még nem minősül plágiumnak.

Emellett szabálytalanságok merültek fel Malá családjogi témában 2011-ben írt magiszteri munkájában is.

Malá 2013 óta Andrej Babiš pártjának, az ANO-nak a tagja. Igazságügyminiszterként különösen a sajtó és nyilvánosság figyelmének középpontjába került, tekintettel arra, hogy Babišt az uniós támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják, és a cseh rendőrség eljárást indított ellene.

A tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalomnak és kisebbik koalíciós partnerének, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak a 200 tagú alsóházban összesen 93 képviselője van (78 és 15 mandátum), ezért a parlament bizalmát csak egy harmadik erő segítségével szerezheti meg.

MTI, Vezető kép: info.cz

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.