Pesti Srácok

Lengyel kormányfő: az uniós tagállamoknak joguk van kialakítani saját jogrendszerüket

Lengyel kormányfő: az uniós tagállamoknak joguk van kialakítani saját jogrendszerüket

Az Európai Unió minden egyes tagállamának joga van kialakítani saját hagyományai alapján a jogrendszerét, a nemzeti identitások tisztelete a bizalom alapja kell legyen a közösségen belül - hangoztatta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi ülésén.

Az Európai Unió jövőjéről folytatott plenáris vitán Morawiecki védelmébe vette a széles körben bírált lengyel igazságügyi reformot, amelynek értelmében a legfelsőbb bíróság jelenlegi tagjainak harmadát kényszernyugdíjazzák.

A miniszterelnök az "alkotmányos pluralizmus" tiszteletben tartásának fontosságáról beszélt, és aláhúzta, hogy erre az unió alapszerződése is kitér.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke azonban azt hangsúlyozta, hogy a lengyelek 15 évvel ezelőtt az EU által képviselt értékek és alapelvek mellett tették le a voksukat.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: fakt.pl

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.