Pesti Srácok

Magyarország továbbra is támogatja Szerbia EU-integrációját

Magyarország továbbra is támogatja Szerbia EU-integrációját
Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Magyarország továbbra is kiemelt külpolitikai céljának tekinti Szerbia EU-integrációs törekvéseinek támogatását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken. A tárcavezető közölte: hivatalos belgrádi látogatása során fogadta Alekszandar Vucsics államfő, tárgyalt Alekszandar Antics energetikai és Jadranka Jokszimovics EU-integrációt felügyelő miniszterrel.

Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is kiemelt külpolitikai céljának tekinti Szerbia EU-integrációs törekvéseinek támogatását, hiszen Magyarországnak az a politikai és gazdasági érdeke, hogy Szerbia mielőbb tagja legyen az Európai Uniónak.

Úgy vélte, az Európai Bizottság által előirányzott 2025-ös céldátum nagyon távoli, Szerbiának ennél korábban kellene csatlakoznia az EU-hoz.

PestiSracok facebook image

- magyarázta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy mind Magyarország, mind pedig Szerbia erőforrásként tekint egymás nemzeti közösségeire.

- fogalmazott.

Mint mondta, Magyarország folytatja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot.

- közölte.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a tárgyalásokon áttekintették a magyar-szerb határon többször kialakult hosszú várakozási idők kérdését. A két belügyminiszter intézkedésének köszönhetően elmondható, hogy a legforgalmasabb magyar-szerb határátkelőhelyeken is jelentősen csökkent a várakozási idő, és nyilván még tovább fog csökkenni, ha újabb átkelőhelyeket nyitnak meg - mutatott rá. Hozzátette: ezek közül a következő a Kübekháza és Rábé közötti határátkelő, az ehhez szükséges beruházásokat a jövő év végéig elvégzik.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula / PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.