Pesti Srácok

Meghaladta az ötvenezret is az idén Európába érkezett migránsok száma

Meghaladta az ötvenezret is az idén Európába érkezett migránsok száma

Meghaladta az 50 ezret is az idén a Földközi-tengeren keresztül Európába érkezett migránsok száma, s több mint 1440-en fulladtak meg vagy tűntek el nyomtalanul az átkelés alatt - közölte kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője genfi sajtótájékoztatóján. Az IOM adatai szerint július 15-ével bezáróan Európába 50 872 migráns és menekült érkezett, s 1443 ember meghalt - ismertette Joel Millmann.

- tette hozzá.

A szóvivő emlékeztetett: tavaly ugyanebben az időszakban a Földközi-tengeren keresztül hozzávetőleg 110 ezren érkeztek Európába, míg 2016-ban közel 242 ezren voltak.

PestiSracok facebook image

Millmann felhívta a figyelmet arra, hogy hirtelen megugrott a Spanyolországba igyekvő migránsok száma. Csak az év eleje óta 18 016 illegális bevándorló érkezett, s ezzel Spanyolország az idén megelőzte Görögországot, illetve Olaszországot is. Ezenfelül 2874 menedékkérő jutott be jogosulatlanul az észak-afrikai spanyol exklávék, Ceuta és Melilla területére.

Az IOM adatai szerint 2018-ban összességében 2186 migráns és menekült vesztette életét a vándorlások alatt. Továbbra is a Földközi-tenger számít a legveszélyesebb migrációs útvonalnak.

MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.