Pesti Srácok

Megtalálták a müncheni reptéren káoszt okozó nőt, semmi közelebbit nem árul el a rendőrség

Megtalálták a müncheni reptéren káoszt okozó nőt, semmi közelebbit nem árul el a rendőrség

A német rendőrség megtalálta azt a nőt, aki miatt hatalmas káosz alakult ki szombaton a müncheni repülőtéren - közölte este egy felső-bajorországi kormányzati szóvivő.

A negyven év körüli nőt, aki kora reggel ellenőrzés nélkül jutott be a reptér tranzitzónájába, nem vették őrizetbe és nem nevezték meg, annak ellenére, hogy a miatta szükségessé vált rendkívüli intézkedések következtében legalább 200 járatot kellett törölni, és további 60 járatot csak fél óránál nagyobb késéssel tudtak útnak indítani. A szóvivő arról sem nyilatkozott, hogy az illetőnek kell-e valamilyen büntetésre számítania. A nőt hosszú órákig hiába keresték, bár a rendőrségnek rendelkezésére álltak a biztonsági kamerák felvételei.

A szóvivő elmondása szerint a nő reggel a biztonsági ellenőrzésnél először rendben átesett a testszkenneres vizsgálaton, de kifogás merült fel kézi csomagjával kapcsolatban. Később a nő - még tisztázatlan körülmények között - újra megjelent, és a kézicsomagja nélkül bejutott a tranzitzónába. A miatta elrendelt lezárás beszámolók szerint kaotikus állapotokat teremtett a müncheni repülőtéren, igaz, a hatóságok a hangosbemondókon nyugalomra intettek, a légikikötő személyzete pedig vizet osztott a várakozásra kárhoztatott utasoknak.

PestiSracok facebook image

A Bajorországban pénteken kezdődő nyári iskolaszünet miatt amúgy is fokozott lett volna Németország második legforgalmasabb repülőtérének leterheltsége. A szövetségi rendőrség azonban reggel lezárta és kiürítette a légi kikötő 2-es számú terminálját, miután 6 óra 45 perckor bejelentést kaptak egy nőről, aki megsértette a biztonsági intézkedéseket. A 2-es terminált jórészt a német Lufthansa légitársaság és partnerei használják.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.