Pesti Srácok

Minden idők legnagyobb hazai lottónyereményéért játszhatnak most a magyar játékosok

Minden idők legnagyobb hazai lottónyereményéért játszhatnak most a magyar játékosok

Az Eurojackpot e heti főnyereménye bruttó 90 millió euró, azaz több, mint bruttó 29 milliárd forint, mely nemcsak az Eurojackpot, de a hazai lottójátékok tekintetében is az elérhető legnagyobb főnyereménynek számít. Ráadásul az Eurojackpot hazai története során soha nem fordult még elő ilyen hosszú ideig tartó főnyeremény-halmozódás.

Magyarország 2014-ben csatlakozott az Eurojackpot forgalmazásához, azóta a mostani a nemzetközi lottójáték leghosszabb főnyeremény-halmozódási időszaka. Legutóbb 2018. március 23-án vitték el a főnyereményt, az ezt követő 14 hét során egyetlen játékos sem ért el 5+2-es találatot.

Ez a magyar lottójátékosok közül utoljára annak az igencsak szerencsének mondható honfitársunknak sikerült, aki 2017 februárjában 5+2-es találatának köszönhetően a magyar lottótörténelemben elért legnagyobb főnyereménynek, bruttó 5,9 milliárd forintnak örülhetett. Az Eurojackpoton azonban nemcsak a telitalálatok érnek sokat: a játék hazai bevezetése óta minden évben született 5+1-es magyar találat, legutóbb a múlt hónapban vihette haza egy honfitársunk a magyarországi lottójátékok modernkori történetének legnagyobb, nem telitalálatos szelvényért fizetett nyereményét, közel 1,5 milliárd forintot.

Az Európa 18 országában forgalmazott Eurojackpot továbbra is nagy népszerűségnek örvend a hazai játékosok körében, akik nagy izgalommal várják hétről hétre a sorsolásokat. A játék múlt havi (660 forintról 680 forintra történő) árváltozása pedig egyben azt is jelenti, hogy a forintban meghatározott nyeremények értéke is magasabb lett, azaz nőttek az alsó nyerőosztályok nyereményei. A forintban meghatározott nyeremények értéke ugyanis az új, megemelt szorzóval kerül kiszámításra.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.