Pesti Srácok

Szerződést bontott az EMMI a marihuánát reklámozó médiahálózattal

Szerződést bontott az EMMI a marihuánát reklámozó médiahálózattal

Szerződést bontott az Emberi Erőforrások Minisztériuma a DUE Médiahálózattal, amiért az legfrissebb kiadványában – a kormány drogellenes stratégiája ellenére – a marihuána legalizálásáról írt. A minisztérium közölte: nem enged semmilyen liberalizáló törekvésnek.

– mondta a Magyar Időknek az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak kapcsán, hogy a DUE Tallózó című kiadvány egyik rovatában – amelyet a minisztérium szponzorált – a marihuána legalizálásáról értekeztek. A minisztérium hangsúlyozta: a kormány továbbra is következetesen lép fel a kábítószer-használat és kereskedelem ellen, és nem enged semmilyen liberalizáló törekvésnek.

A lap korábban megírta, hogy a DUE (korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete) Tallózó legfrissebb számában a fiatalokat érintő témák mellett a marihuána legalizálása is helyet kapott.

PestiSracok facebook image

– írja a Magyar Idők.

A lap azt is megírta, hogy a közzétett éves beszámoló szerint 2016-ban például 18,769 millió forint javadalmazásban részesült a vezető tisztségviselő. A bíróságon fellelhető hivatalos adatokból az is kiderül, hogy a Jogriporter kuratóriumában ott ül az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi oktatója, Felvinczi Katalin, valamint ugyanezen kar tudományos munkatársa, Paksi Borbála, sőt Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK dékánja is. Egyébként az egykori kendermagos és TASZ-os vezetőhöz időnként egy-egy milliócska becsusszan például az Európai Bizottságtól is.

Sárosi igazgató úr a diákoknak szánt cikkben sem hazudtolta meg magát. Az írás szüzséje az utolsó bekezdésből olvasható ki, a következő címmel: „A magyar mentalitás nem segít”.

Magyar Idők; Fotó: scpr.org

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.