Pesti Srácok

Szijjártó szerint a magyar-amerikai kapcsolatok újjászülethetnek  

null

Nem túlzás azt állítani, hogy a következő időszakban a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok újjászületésére lehet számítani - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének függetlenségnapi fogadásán, amelyen David B. Cornstein új amerikai nagykövettel együtt mondott beszédet.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy - az amerikai néphez hasonlóan - a magyarok is igazi szabadságharcosok, és nagyra értékelik a szabadságot és a függetlenséget, amelyekért a történelem során sokszor meg kellett küzdeniük.

- vélekedett a miniszter. Ezekre a közös jellemzőkre hivatkozva megerősítette, hogy Magyarország nem fog beállni azoknak az európaiaknak a kórusába, akik "most már lassan hobbiszerűen" bírálják az Egyesült Államokat. Magyarország továbbra is "kiegyensúlyozottan, mindenfajta kritikát és kommentálást mellőzve fog hozzáállni" az amerikai kül- és belpolitikai döntésekhez - mondta. Szijjártó Péter kiemelte: a magyar exportnak az Egyesült Államok az Európán kívüli legfontosabb piaca. Magyarországon az amerikai vállalatok alkotják ma már a második legjelentősebb beruházói közösséget, 1700 amerikai cég százezer magyarnak ad munkát. A külügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország katonai téren sem pusztán a szavak szintjén támogatja Washingtont, hiszen magyar katonák szolgálnak az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban, Afganisztánban és a Nyugat-Balkánon is. A magyar külügyminiszter azt is megjegyezte, hogy tökéletesen megérti Donald Trump elnök álláspontját a határvédelem kérdésében, és egyetért azzal az elvvel, hogy csakis egy adott ország döntheti el, kit enged belépni a területére és kit nem.

PestiSracok facebook image

David B. Cornstein, az új amerikai nagykövet a fogadás alkalmából a nagyköveti rezidencia kertjében összegyűlt több száz embert köszöntve kiemelte, július 4-e fontos ünnep minden amerikainak, vagyoni helyzettől és bőrszíntől függetlenül, az elsőéves és a negyedik generációs bevándorlónak egyaránt. Ezen a napon az Egyesült Államokban a szabadságot, a jogállamot, a sajtószabadságot, a vallásszabadságot és a szólásszabadságot ünneplik. David B. Cornstein hangsúlyozta, hogy ezek nem pusztán szavak, a fontosságukat az Egyesült Államok tettei is bizonyítják.

A nagykövet, aki június 25-én adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek, kiemelte:

Az amerikai diplomata figyelemre méltónak nevezte, hogy az új nagyköveti stáb ugyan még csak tíz napja van Magyarországon, de az Egyesült Államok csaknem ezer barátját tudták meghívni a függetlenségnapi fogadásra.

David B. Cornstein megköszönte és méltatta David Kostelancik munkáját, aki ideiglenes ügyvivőként irányította a budapesti nagykövetség munkáját 2017 januárja óta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.