Pesti Srácok

Tart a nyomozás a veronai buszbaleset ügyében

Tart a nyomozás a veronai buszbaleset ügyében

A veronai buszbaleset ügyében tart a nyomozás - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A tárca emlékeztet arra, hogy a buszbaleset után a kormány biztonságosabbá tette az iskolai kirándulásokat és szigorította a jogszabályokat. Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel tizenheten haltak meg, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon 56-an utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a 2 sofőr. A Blikk a hétfői számában - az egyik áldozat apjára hivatkozva - azt írta, a műszaki igazságügyi szakvélemény szerint az autóbusz honosítási vizsgájánál "kozmetikázták, meghamisították" az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. A cikk szerint egy szerelő azt vallotta, hogy évek óta illegális üzemanyagtartályokat építettek be a buszokba. A póttartályt az érintett busznál nem rögzítették megfelelően. Az apa elmondta, ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést az üzemeltető cég ellen, akkor a szülők teszik meg azt.

PestiSracok facebook image

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.