Pesti Srácok

Tusk: a brit kiválás gondolata sajnos nem szűnt meg Johnson és Davis lemondásával

Tusk: a brit kiválás gondolata sajnos nem szűnt meg Johnson és Davis lemondásával

Sajnálatát fejezte ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfő délután, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépésének gondolata nem távozott együtt a londoni kormány lemondott tagjaival, azonban felvetette azt is, hogy talán még ez a lehetőség sincs teljesen kizárva.

Sajtótájékoztatóján Tusk hangsúlyozta, hogy politikusok jönnek és mennek, az általuk okozott problémák azonban maradnak, márpedig a Brexit keltette felfordulás a legnagyobb probléma az EU-brit kapcsolatok történelmében. Hétfőn David Davis brit Brexit-ügyi miniszter, majd Boris Johnson külügyminiszter is lemondott a posztjáról, miután a kormány előző héten olyan javaslatcsomagot fogadott el, amely összességében szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az EU-val, mint azt a keményvonalas kilépéspárti tábor szeretné. Erre reagálva az Európai Tanács elnöke kijelentette, hogy a brit kiválás ügye messze van még a megoldástól, akár Davis-szel, akár nélküle.

- írta Twitter-bejegyzésében Tusk.

Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője korábban leszögezte, hogy Davis lemondása nem jelent problémát a brüsszeli testület számára, amely továbbra is kész a hét minden napján, a nap 24 órájában tárgyalni. Újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: "mi ezentúl is jóhiszeműen fogunk tárgyalni Theresa May miniszterelnökkel és a brit kormány tárgyalóival annak érdekében, hogy sikerüljön megállapodásra jutni". Bennfentes diplomáciai források szerint Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója egyébként is arról tájékoztatta nemrégiben a bennmaradó uniós tagországok vezetőit, hogy nem David Davist, hanem a brit kormányfő EU-ügyi főtanácsadóját, Olly Robbinst tekinti a valódi tárgyalópartnerének. Guy Verhofstadt, az Európai Parlament illetékes főképviselője pedig a történtek kapcsán ismételten az egyeztetések felgyorsítását sürgette.

PestiSracok facebook image

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.