Pesti Srácok

A német Zöldek elfogadók az erőszakoskodó bevándorlókkal

A német Zöldek elfogadók az erőszakoskodó bevándorlókkal

Újabb politikai vitát okozott Németországban egy szexuális bűncselekmény, amellyel egy elutasított menedékkérőt gyanúsítanak, a kereszténydemokraták (CDU) keményebb fellépést sürgetnek az igazságszolgáltatástól, a Zöldek a hangulatkeltés mellőzésének fontosságára figyelmeztetnek a Bild című lap keddi beszámolója szerint.

A lap kiemelte, hogy az utóbbi években többször országos felháborodást keltettek elutasított menedékkérők által elkövetett súlyos bűncselekmények, például 2016-ban, amikor Freiburgban egy afgán férfi megerőszakolt és meggyilkolt egy német diáklányt, vagy tavaly, amikor a Kandel nevű kisvárosban egy szintén afganisztáni fiatal meggyilkolta volt német barátnőjét.

- tették hozzá egy szombaton Hamburgban történt esetet ismertetve. A feltételezett elkövető egy 30 éves afgán férfi, az áldozat pedig egy 14 éves német lány. A gyanúsított beszélgetést kezdeményezett az áldozattal a főpályaudvaron kora délelőtt, majd követni kezdte és az akkor még kihalt belvárosban berángatta egy kapualjba, ahol "ellenkezését legyűrve szexuális cselekményeket hajtott végre" a sérelmére - idézett a Bild egy rendőrségi szóvivőt. A beszámoló szerint a személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján Mansor S. néven azonosított gyanúsított 2011-ben érkezett Németországba, menedékjogi kérelmét még abban az évben elutasították és jogerősen az ország elhagyására kötelezték, mégsem távozott, és különböző bűncselekményekért, például lopásért és testi sértésért már kilencszer elítélték.

PestiSracok facebook image

- tették hozzá.

A tartományi rangú Hamburgban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) helyi szervezete a szociáldemokrata (SPD) vezetésű koalíciót hibáztatja a történtekért. A hamburgi idegenrendészeti hivatalnak magyarázatot kell adnia arra, hogy a gyanúsított miért maradhatott a városban - mondta a Bildnek Christoph de Vries hamburgi CDU-s szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő. Hozzátette, hogy az eset veszélyezteti a jogállamba vetett bizalmat, ezért olyan bíróságokra van szükség, amelyek letöltendő szabadságvesztésre ítélik a bűncselekményeket sorozatban elkövető embereket. Patrick Sensburg, a CDU egyik vezető belügyi és igazságügyi szakpolitikusa kiemelte, hogy a bűnelkövetővé váló elutasított menedékkérőkkel szemben az igazságszolgáltatásnak keményebben kell fellépnie.

-mondta a Bundestag-képviselő.

Constantin von Notz, a Zöldek Bundestag-frakciójának egyik vezető politikusa visszafogottságot és tárgyilagosságot sürget. Az hatóságoknak alaposan fel kell tárniuk az ügyet - mondta, kiemelve, hogy az ilyen "különleges, egyedi eseteket nem szabad felhasználni a védelmet kereső emberek és a külföldiek elleni hangulatkeltésre".

Forrás: MTI; Fotó: sputniknews.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.