Pesti Srácok

Afgán embercsempész szállította át Magyarországon a migránsokat - Most kiadták a szlovén rendőrök (videóval!)

A szlovén rendőrök Rédicsnél adták át azt az afgán férfit, aki ellen Magyarországon európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki. A 31 éves férfi bűnözői csoportokat segített szervezőként és végrehajtóként, külföldi személyek Magyarországon át történő csempészésében - közölte portálunknak is megküldött közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást 2016-ban és 2017-ben. A bűncselekmények gyanúsítottjai közül többeket már korábban elfogtak, ügyüket a bíróság tárgyalja.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrök megállapították, hogy a 31 éves afgán férfi bűnözői csoportokat segített szervezőként és végrehajtóként, külföldi személyek Magyarországon át történő csempészésében.

Társai elfogását követően a férfi 2017-ben elhagyta Magyarországot, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A gyanúsítottat 2018. augusztus 13-án Szlovéniában elfogták, kiadatására augusztus 30-án Rédicsnél került sor. Átvételét követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - írja az ORFK.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.