Pesti Srácok

Drámaian nőtt a nők elleni erőszak Dél-Afrikában

Drámaian nőtt a nők elleni erőszak Dél-Afrikában

Soha nem volt ilyen magas a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma Dél-Afrikában, mint napjainkban, ebben az országban hosszú ideje folyik a harc a nemi alapú erőszak ellen - mondta nyilatkozatában csütörtökön Cyril Ramaphosa, az ország elnöke.

Bár a járványszerűen terjedő erőszak mértékét továbbra is nehéz megállapítani, mivel az áldozatok sokszor nem tesznek feljelentést, kutatások szerint Dél-Afrikában a nők életük során több erőszakot szenvednek el, mint más országokban - tette hozzá Ramaphosa, aki a nemzeti nőnap alkalmából rendezett találkozón tartott beszédet a Fokváros melletti Paarlban. Hangsúlyozta, hogy az erőszak nincs tekintettel bőrszínre, nyelvre, kultúrára és társadalmi osztályra.

- folytatta beszédében az elnök. Nőjogi aktivisták nyomására a kormány augusztus 31-én nemzeti gender-konferenciát tart, amelynek célja konszenzusos megoldást találni a nemi alapú erőszak kezelésének kérdésében, illetve a nők elleni diszkrimináció és a nemi egyenlőtlenségek felszámolása - tájékoztatott Ramaphosa. A 2016/17-es bűnügyi statisztikák szerint minden százezer nőből 250 válik szexuális erőszak áldozatává. A dél-afrikai rendőrség 2016/17-es adatai szerint a szexuális erőszakok 80 százaléka nemi erőszak volt. Ezek az adatok a világon a legmagasabbnak számítanak. A nemzeti nőnapot azoknak a nőknek az emlékére vezették be, akik hatvankét évvel ezelőtt a pretoriai kormányzati székhely elé vonulva tüntettek az akkori apartheid rezsim igazságtalan törvényei ellen.

PestiSracok facebook image

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.