Pesti Srácok

Ezt is megértük: Belgium erősíti fellépését a migráció ellen

Ezt is megértük: Belgium erősíti fellépését a migráció ellen

Jan Jambon belga belügyminiszter fokozott fellépést jelentett be az országon áthaladó, főként Nagy-Britanniába tartó migráció megfékezése érdekében - közölte a helyi sajtó szerdán. A tájékoztatás szerint Jambon a Brüsszel utcáin járőröző rendőrség állományának bővítése mellett a főváros és a belga tengerpart között közlekedő vonatok utasainak fokozott ellenőrzését jelentette be.

A rendőrség és a katonaság speciális egységei a migrációt figyelő hatóságok által meghatározott, embercsempészek által használt útvonalakat, egyebek mellett a Franciaországból érkező vonatokat, a tengerpart felé vezető utak pihenőit és az ott tartózkodó autókat vizsgálják.

A belügyminiszter emellett felkérte Belgium tengerparttal határos tartományainak vezetőit, valamint a part mellett fekvő települések polgármestereit, hogy vegyenek részt a kormány, az országon áthaladó migrációt felszámolni igyekvő munkájában. A rendelkezés szerint, amennyiben fennáll annak veszélye, hogy a franciaországi Calais városa mellett kialakult menekülttáborhoz hasonló táborok jöhetnek létre, vagy bármi megzavarja a közrendet, a helyi hatóságoknak a leghatározottabban fel kell lépniük - közölték.

A belga sajtó beszámolója szerint kedden beköltöztették az első hattagú családot abba a zárt központba, amelyet az országban tartózkodó illegális bevándorló családok számára nemrégiben hoztak létre. Az első, négygyermekes, szerb nemzetiségű család 2013 óta él illegálisan Belgiumban, miután letelepedési kérelmüket a hatóságok elutasították. A beszámolók szerint az ország elhagyásának többször kitűzött időpontjában a család minden alkalommal eltűnt, majd újabb kérelmeket adtak be, amelyeket a hatóságok szintén elutasítottak két éves beutazási tilalom mellett. A család újbóli kiutasításáról és az ország kötelező elhagyásának időpontjáról a belga hatóságok egy hónapon belül dönthetnek.

PestiSracok facebook image

Az illegálisan Belgiumban tartózkodó családok számára létrehozott zárt központra az illetékes hatóság indoklása szerint azért volt szükség, mert az elmúlt években több, mint ötven bevándorló család tűnt el az ország elhagyásának kitűzött határideje előtt - tették hozzá.

Forrás: MTI, Vezető kép: Washington Post

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.