Pesti Srácok

Az afgán elnök bejelentette: véget ért a Németországba irányuló menekültáradat

Az afgán elnök bejelentette: véget ért a Németországba irányuló menekültáradat

Véget ért az Afganisztánból Németországba irányuló "menekültáradat" - jelentette ki Asraf Gáni afgán államfő egy csütörtöki német lapinterjúban. Mint mondta, számára Németország "a remény, a társadalmi integráció, a gazdasági növekedés és az együttérzés világítótornya", és nem akarja, hogy a félelem miatt bezárkózzon és erőddé váljon.

Afganisztánban 2015-2016-ban rendkívüli helyzet volt, és "mindenki sietett Németországba", de a kabuli vezetés Németország partnereként "teljesítette kötelességét", hozzájárult a folyamat megfékezéséhez - mondta Asraf Gáni a Bild című lapban megjelent interjúban. Kiemelte, az embercsempész-hálózatok felszámolásáért világszinten összehangolt küzdelmet kell folytatni, mert ezek a szervezett nemzetközi bűnözői csoportok kábítószert és fegyvereket is csempésznek, az emberektől pedig "szó szerint mindent elvesznek, és hátrahagyják őket a tengeren vagy a sivatagban". Mint mondta, "stratégiai kommunikációra" is szükség van, tenni kell azért, hogy az emberek ne fűzzenek alaptalan reményeket a kivándorláshoz, mert Afganisztánban az a "téves hit él, hogy Németországban arannyal vannak kikövezve az utcák". Hangsúlyozta,

Példaként említette, hogy a német gazdaság a világ legnagyobb fenyőmagfogyasztója, Afganisztán pedig az első számú termelő.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Az afgán elnök a többi között arról is szólt, hogy Németország már a nyolcvanas években megnyitotta "kapuit és szívét" az afgán menekültek előtt, aminek az eredménye "a humán tőke termelésének világszerte az egyik leginkább figyelemre méltó példája".

- mondta Asraf Gáni, kiemelve, hogy egyik unokatestvére agysebész, egy másik pedig fogorvos, és mindketten Németországban szerezték tudásukat.

Arra a felvetésre, hogy Németországban erősen kételkednek a menekültek társadalmi beilleszkedésének sikerében, és a napokban tüntetésekhez vezetett egy gyilkosság, amelyet a hatóságok gyanúja szerint az országba menedékkérőként érkezett emberek követtek el, az afgán elnök hangsúlyozta, hogy minden egyes bűnelkövetőre több száz olyan afgán jut Németországban, aki sikeres és "nagyon termelékeny". Hozzátette, Németország számára az a legfontosabb, hogy ne uralkodjon el a félelem, mint az 1920-as években, amikor

Mint mondta, számára Németország "a remény, a társadalmi integráció, a gazdasági növekedés és az együttérzés világítótornya", és nem akarja, hogy a félelem miatt bezárkózzon és erőddé váljon.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.