Pesti Srácok

Macronék újabb afrikai migránsok tömegeit hívnák Európába

Macronék újabb afrikai migránsok tömegeit hívnák Európába

Kiszelly Zoltán politológus szerint a francia, a holland, a belga és a luxemburgi vezetők támogatják az új afrikai Marshall-tervet, amely alapján legálisan érkezhetnének migránsok Európába.

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Mark Rutte holland, Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi kormányfővel tanácskozott Luxembourgban európai uniós ügyekről, Kiszelly Zoltánt erről a találkozóról kérdezték.

A politológus elmondta, a luxembourgi tanácskozáson arra tettek javaslatot, hogy a német-török megállapodás mintájára készüljön egy európai-afrikai megállapodás is. Ez azt jelentené, hogy az elutasított afrikai menedékkérőket hazatoloncolnák, már ha visszafogadják őket, ugyanakkor helyettük mások érkezhetnének, legálisan, repülővel. Őket azonban már kvóta alapján szét kellene osztani az európai országok között - hívta fel a figyelmet.

Közölte, erről az elképzelésről Soros György májusban írt "Új Marshall-terv Afrikának" címmel.

PestiSracok facebook image

Szerinte mivel Afrikában óriási a népességrobbanás, örülnek, ha megszabadulnak azoktól a fiatal életerős férfiaktól, akik otthon nem tudnának mihez kezdeni, csak forradalmat csinálnának.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.