Pesti Srácok

Szombaton is tüntetők lepték el Chemnitz utcáit

Szombaton is tüntetők lepték el Chemnitz utcáit

Legalább kilenc ember megsérült a szombat esti bevándorlásellenes megmozduláson és a vele párhuzamosan zajló ellentüntetésen a szászországi Chemnitzben - közölte a helyi rendőrség. A hatóságok közlése szerint mintegy 4500-an tiltakoztak a szövetségi kormány menekültpolitikája ellen, míg 3500-an gyűltek össze az ellentüntetésre. Az egy hete tartó demonstrációsorozatot egy emberölés váltotta ki, amely múlt vasárnap történt, az áldozat egy német férfi volt, a bűncselekménnyel egy iraki és egy szíriai férfit gyanúsítanak.

A közlés szerint legalább 25 bűncselekményt követtek el a feszült hangulatú tüntetések során - köztük rongálást, testi sértést, tiltott jelképek használatát -, valamint ellenállást tanúsítottak letartóztatáskor. A hatóságok közlése szerint mintegy 4500-an tiltakoztak a szövetségi kormány menekültpolitikája ellen, míg 3500-an gyűltek össze az ellentüntetésre. A kormány- és bevándorlásellenes tüntetést idejekorán befejezték, mert az ellentüntetők akadályozták a tiltakozók vonulását. A rendőrség összecsapott a bevándorlásellenes tüntetőkkel, amikor a hatóságok oszlatni próbálták a tömeget.

A bevándorlásellenes tüntetők három csoport szimpatizánsaiból álltak össze: a félórás felvonulást tartó Pro Chemnitz (Chemnitzért) nevű, szélsőjobboldalinak tartott csoport mintegy 1500 híve később csatlakozott az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom és a szövetségi kormány menekültpolitikájának és bevándorlási politikájának bírálatára összpontosító Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki párt által hirdetett tüntetésekhez. Sokan közülük "Mi vagyunk a nép" és "Merkelnek mennie kell" feliratú transzparenseket tartottak kezükben, míg az idegenellenesség ellen tiltakozók "Náci-mentes Chemnitz" és "Legyen szíved, ne gyűlöleted" feliratokkal nyilvánítottak véleményt. Eközben a város más részén megtámadtak egy 20 éves afgán férfit, a rendőrség tájékoztatása szerint négy, arcát eltakaró támadó könnyebb sérüléseket okozott neki.

A tartományi rendőrség nagy erőkkel vonult fel a megmozdulásokra, vízágyúkat és lovas egységeket is Chemnitzbe irányítottak és más tartományokból is érkezett erősítés. A szintén szászországi Drezdában elhalasztották a Bundesliga második osztályában szereplő labdarúgó egyesület, a Dynamo Dresden és a Hamburger SV szombati találkozóját, mert a chemnitzi demonstrációk miatt nem maradt elég rendőr a városban a mérkőzés biztosítására. Összesen 1800 rendőrt vezényeltek a városba a tüntetések biztosítására. A TASZSZ orosz hírügynökség a chemnitzi rendőrség honlapjára hivatkozva azt írta, hogy mintegy 300 embert őrizetbe vettek.

PestiSracok facebook image

Az egy hete tartó demonstrációsorozatot egy emberölés váltotta ki, amely múlt vasárnap történt, az áldozat egy német férfi volt, a bűncselekménnyel egy iraki és egy szíriai férfit gyanúsítanak, őket előzetes letartóztatásba helyezték. A városban ezt követően csaptak magasba az indulatok, hétfő este a Pro Chemnitz szervezet felhívására csaknem 10 ezren vettek részt egy bevándorlásellenes, erőszakba torkollott tüntetésen, miközben a rendőrség alig 500 fővel igyekezett fenntartani a rendet. Az erőszakos cselekményekben 20 ember sebesült meg, 18 tüntető és két rendőr.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.