Pesti Srácok

A migráció lesz az EU-csúcs következő központi témája

A migráció lesz az EU-csúcs következő központi témája

Az Európai Parlament képviselőinek többsége szerint a migrációnak kell a fő témának lennie az uniós állam-, illetve kormányfők október 18-19-én esedékes csúcstalálkozóján - jelentette ki Juliane Bogner-Strauss, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ausztria képviseletében Strasbourgban kedden.

Az osztrák nőügyi, családügyi és ifjúsági miniszter az uniós parlament plenáris ülésének vitája során kiemelte, a migráció kérdésében nincs egység a parlamenti képviselők, a frakciók és pártok között. Az Európai Parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint több képviselő bírálta az osztrák elnökséget, amiért véleményük szerint nem lép megfelelő mértékben a menedékkérelmi rendszer és a szociálpolitika kérdéseiben. Mint közölték, többen a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről folytatott vitákon elfogadott parlamenti álláspontot is megkérdőjelezték. Gál Kinga fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette, Magyarország az illegális migrációt nem legalizálni, hanem megállítani akarja.

- fogalmazott a képviselő a vita során. Véleménye szerint az unió határvédelmi ügynökségének, a Frontexnek ebben lehet szerepe, de semmilyen körülmények között sem vonhatja el a tagállamoktól a határaik védelmét.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá Gál Kinga. Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában kijelentette, Európa nem tűrheti tovább, hogy Orbán Viktor és néhány más populista vezető önös hatalmi érdekből megbénítsa a döntéshozatalt az uniós migrációs politika sürgető reformjáról. A migrációs kérdés megoldását tekintve a tagállami egység változatlanul hiányzik, nem kis részben éppen az Orbán-kormány bomlasztó politikája miatt - húzta alá.

- fogalmazott a szocialista képviselő.

Forrás: MTI; Vezető kép: EurActiv

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.