Pesti Srácok

Migránspárti civil szervezet: A feszület a színtiszta kirekesztést szimbolizálja

Migránspárti civil szervezet: A feszület a színtiszta kirekesztést szimbolizálja

Egy Görögországban tevékenykedő, kifejezetten a migránsok integrálásában és utaztatásában érdekelt civil szervezet szerint a keresztények legfőbb szimbóluma a kirekesztést jelképezi, ezért annak semmi keresnivalója sincs a sziget közterületén – írja a 888.hu.

A Coexistance and Communication at Sea névre hallgató NGO ezért több ízben is kezdeményezte Görögország harmadik legnagyobb szigetén, hogy a mütilénéi sziklás strandon álló hatalmas betonkeresztet távolítsák el Leszbosz illetékes szervei. Mint ismert, Leszbosz az egyik gócpontja a Földközi-tenger keleti részén történő illegális migrációnak. A hatóságoknak küldött levelükben többek között azzal érvelnek, hogy szerintük

Bár hivatalos választ nem kapott a migránspárti civil szervezet, néhány nappal később a helyi sajtó arról számolt be, hogy "ismeretlen tettesek" az éj leple alatt lerombolták az amúgy ikonikusnak számító keresztet. Megjegyezték, a civil szervezet korábbi panaszát leszámítva eddig nem tudtak arról, hogy másokat is zavart volna a jelkép, ugyanakkor hozzátették: helyiek már gyűjtést is szerveztek a feszület rekonstrukciójához.

Forrás: 888.hu; Vezető kép: Twitter
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.