Pesti Srácok

Elérte Mexikóvárost az Egyesült Államok felé tartó menekültkaraván

Elérte Mexikóvárost az Egyesült Államok felé tartó menekültkaraván

Elérte Mexikóvárost a Közép-Amerika felől az Egyesült Államok déli határa felé tartó menekültkaraván több, mint 2200 tagja.

Hírügynökségi jelentések szerint a főként Hondurasból, Guatemalából és El Salvadorból érkező emberek helyi idő szerint hétfő délután érték el a mexikói fővárost, miután csak az ország déli határa óta több, mint ezer kilométert tettek meg. Érkezésükre már felkészültek a hatóságok, a Jesús Martínez stadionban sátrakat állítottak fel, gondoskodtak egészségügyi ellátásról, tisztálkodási lehetőségről, élelmiszerről. Arra számítanak, hogy a folyamatosan érkezők száma keddre virradóra eléri az 5000-et. Eközben további több ezer ember tartott Mexikóváros felé az attól délkeletre lévő Puebla felől, sokakat közülük felvettek arra közlekedő sofőrök, hogy megkönnyítsék útjukat.

A Hszinhua kínai hírügynökség szerint Mexikó Chiapas államában - amely Pueblától délkeletre fekszik - két másik karaván is halad északnyugat felé. A kínai hírügynökségnek többen is azt mondták, hogy a Kaliforniával határos mexikói Tijuanát vették célba, hogy egyesült államokbeli menedékkérelmet nyújtsanak. Tijuana még mintegy 2800 kilométerre fekszik Mexikóvárostól. Donald Trump amerikai elnök azonban többször kijelentette, hogy a karaván tagjai nem léphetnek be az Egyesült Államokba. Az amerikai haderő ezért több, mint 5000 katonát küld az ország déli határára a már odavezényelt több, mint 2000 nemzeti gárdista mellé. Az elnök korábban emlékeztetett, hogy a közép-amerikaiak által benyújtott menedékkérelmek legtöbbjét, csaknem 80 százalékát elutasítják az Egyesült Államokban. Hangsúlyozta azt is, hogy ha most ezeket a karavánokat beengednék az országba, akkor még nagyobb tömeg vágna neki az útnak az amerikai határ felé.

Forrás: MTI; Vezető kép: AFP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.